SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kérdésem továbbra is arra irányul - mint már lehetőségem volt délután megfogalmazni -, hogy milyen konkrét intézkedések lesznek ezen a területen. Konkrétabban is megfogalmaznám: a kormányzat mikor áll elő valós, a jelenlegi kihívásokra is érdemi választ adó foglalkoztatáspolitikai koncepcióval, hogyan, milyen eszközökkel és mekkora összeggel kívánja a kormányzat elősegíteni a munkát keresők jobb elhelyezkedési lehetőségeit, valamint a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok munkaerő-piaci reintegrációját?

Azért is fontos kérdés ez, mert folyamatosan romlott a helyzet az elmúlt időszakban a szándékok ellenére. A munkanélküliek 53 százaléka egy évnél hosszabb ideje keres állást Magyarországon, és az utóbbi időszakban - ezt a KSH adata is megerősíti - a munkanélküliség időtartama 2,5 hónappal hosszabb, mint egy évvel ezelőtt. Ilyen vonatkozásban vetődik fel az, hogy koncepció nélkül, ad hoc módon születnek döntések a hazai foglalkoztatáspolitikát érintően. A köztársasági költségvetésben is csökkentek az igazán rászorultak részére biztosítható források, például közmunkára is kevesebb jut az idén, mint az előző esztendőben. Ezzel ezrek kerülnek a mostaninál is rosszabb életkörülmények közé, s esélyük sem lesz arra, hogy kikerüljenek a mélyszegénységből. Ezzel párhuzamosan nemcsak a közvetlenül érintettek életminősége romlik jelentősen, hanem családtagjaik, gyermekeik helyzete is, és sajnálatos módon tovább fognak lefelé csúszni azon a bizonyos lejtőn, ahonnan azután - azt gondolom - már tényleg nincs kiút számukra.

Mivel nem látni a konkrét lépéseket, ismételten megfogalmazom államtitkár úr felé, hogy milyen konkrét intézkedéseket kívánnak tenni.

Forrás: parlament.hu