DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, az önök frakciójában sem volt osztatlan sikere a válaszának, mégpedig azért, mert nagyon nehéz ezt nekem tolmácsolnom akár Borsod megyében vagy bárkinek Kelet-Magyarországon. Ugyanis persze, hogy a másodlagos ilyen típusú foglalkoztatási lehetőségek mindenképpen másodlagosak, hiszen az lenne a legfontosabb, hogy az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedjen valaki. De ha nincs rá lehetősége, államtitkár úr!
Az a probléma, hogy olyan, válság által különösen sújtott területek vannak ma Magyarországon, ahol ezeket a munkahelyeket nem helyettesítheti semmi. Tízezrek kerültek így utcára, olyan emberek, akik majdnem egész éven át tudtak dolgozni, kenyeret tudtak tenni az asztalra otthon a családjuknak, és ma ezt nem tudják tenni. Ezekben a térségekben, például Abaújban már nappal is törtek föl boltot, hiszen itt az emberek már konkrétan éhesek és a saját családjukat szeretnék fenntartani.
Azt mondom önnek, és ezt ajánlom, hogy addig állítsák vissza a közfoglalkoztatás rendszerét, amíg nem tudnak valódi munkahelyeket teremteni, mert egyelőre úgy látom, hogy nem tudnak.
A válaszát nyilvánvalóan nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés