DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm. Én öntől értesültem arról, hogy 2010-ben elmaradt ez a tábor. Biztosíthatom, hogy nem én töröltem a programból.

Cigány népismereti oktatás folyik a tiszthelyettes szakképző iskolánkban, továbbá 2011-től kiszélesítettük a Lippai Balázs-ösztöndíj adományozási lehetőségét. Ez egy új intézkedés. Mindazon középiskolai és felsőfokú oktatásban részt vevő fiatalok kaphatják ezt az ösztöndíjat, akik katonai alapismereteket szabadon választott érettségi tantárgyként tanulják, illetve felvették a honvédelmi ismeretek tantárgyat. További új kezdeményezés pedig az, hogy 2011 márciusában "Romák a hadseregben" címmel egy alkotói pályázat kerül kiírásra, amely irodalom, képzőművészet, tudományos munka kategóriában ugyancsak a tanintézetekben honvédelmi ismereteket tanuló hallgatók számára lesz meghirdetve.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu