NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A líbiai menekítési akció a hét végén, azt gondolom, nagyon sokunknak keltette fel a figyelmét, és követtük lélegzet-visszafojtva, hogy mi fog történni ennek az akciónak a keretében.
Szeretném megköszönni, képviselő úr, hogy felvetette ezt a témát. Ez a menekítési akció valóban egy egyedülálló, mind ez idáig a magyar diplomácia történetében páratlan akció volt. Szeretném aláhúzni, ez is demonstrálja azt, hogy a magyar állam, a magyar diplomácia azt teszi, amiért van: az az alapvető feladatunk, hogy a magyar állampolgárok érdekeit, attól függetlenül, hogy éppen hol tartózkodnak, a lehető legjobb képességeink szerint megvédjük és képviseljük.
Ennek a sikeres líbiai menekítési akciónak a hátterében valóban egy egyedülálló intézményközi együttműködés volt a külügyminiszter úr, a belügyminiszter úr, a Terrorelhárítási Központ, a konzuli főosztályunk, a biztonsági és távközlési főosztályunk, az Információs Hivatal, és ki tudja még, hány szervezet és hány ember olajozott, gördülékeny együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy ez az akció így megvalósulhasson.
Szeretném kiemelni, ahogy ezt a képviselő úr is megtette, a líbiai magyar nagykövetség munkáját, hiszen valóban, az életük kockáztatása - nem túlzás - árán vették fel a kapcsolatot, teremtették meg az összeköttetést, juttatták el a repülőre az érintett magyar állampolgárokat, illetőleg uniós állampolgárokat. Azt hiszem, hogy az ő megemlítésük, illetőleg a nagykövet úr megemlítése is fontos, akinek egyáltalán arról kellett döntenie, hogy induljon-e el a menekítési akció. Neki kellett kimondania azt, hogy megvalósítható-e, biztonságilag kivitelezhető-e. És azt hiszem, hogy ez nem kis felelősség, amit a tripoli magyar nagykövetnek ebben a helyzetben magára kellett vállalnia.
Ami a nagykövetség nyitva tartását illeti, szeretném elmondani, hogy valóban számos EU- és NATO-nagykövetség bezárt már Tripoliban. Mi a magunk részéről továbbra is csökkentett létszámmal, egyelőre nyitva tartjuk a magyar nagykövetséget. Ez részben összefügg az európai uniós elnökségi feladatainkkal is. És folyamatosan kapcsolatot tartunk azokkal a személyekkel, magyar állampolgárokkal, akik még Líbiában vannak, és nyomon követjük a biztonsági helyzetet.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt is szeretném megjegyezni, hogy nem egy egyedi eseményről van itt szó, hiszen a közelmúltban már Szudánból kellett kimenekíteni egy magyar túszt, és annak a hátterében is egy nagyon jól működő, gördülékeny együttműködés volt beazonosítható.
Ha egy mondatban kellene összegeznem a történteket, akkor azt tudom mondani, hogy a magyar állam végzi a dolgát, végzi a magyar állampolgárok érdekeinek a képviseletét. Illetőleg nagy öröm számomra, hogy szövetségesi, európai szolidaritásunk is megnyilvánult ebben az akcióban, hiszen a magyar állampolgárokon túl további kilenc európai uniós ország állampolgárai térhettek haza a Malév repülőgépével.
Köszönet illeti még egyszer mindazokat, akik részt vettek ebben a líbiai menekítési akcióban. Köszönöm szépen a téma felvetését és a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(9.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés