DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném tájékoztatni arról, illő tisztelettel, hogy ön államtitkár, és hogy önök kormányoznak már kilenc hónapja.
Ez, amit elmondott, ellenzékből még érdekes is lehetett volna (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), csak hát én arra utaltam, hogy az önök által elfogadott adórendszer alapján összeállított költségvetés okozza azt, amilyen helyzetbe kerültek százezrek ma Magyarországon, mert egy olyan adórendszert fogadtak el, amely a gazdagoknak és a felső középosztálynak kedvez, és vannak, akiknek 9 százalékkal csökkent a reálbérük idén (Balog Zoltán: Önöknek akartunk kedvezni!), és azt gondolom, hogy ez mélyen igazságtalan társadalompolitika. Ha ezt a bevételt beszedte volna a költségvetés, amit egyébként így elmulasztott beszedni, akkor lett volna pénz a közmunkaprogram szinten tartására legalább, a szociális támogatások emelésére, a devizahitelesek megsegítésére, végre létre lehetett volna hozni az eszközkezelőt, amiről annyit beszélnek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Vicces!) Lehetett volna pénz munkahelyteremtésre, vagy egyébként legalább a törvények által garantált nyugdíjemelés megadására. Szóval, az önök társadalompolitikája elfogadhatatlan, mint ahogy a válasza is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyenge!)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés