LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A kisüzemi sörfőzdék az 1990-es években alakultak, jellemzően kevés létszámot foglalkoztató családi vállalkozásként. A kezdeti, kedvező jogi és gazdasági körülmények hatására számuk meghaladta a 300-at. A kisüzemi sörfőzdére vonatkozó jövedéki és egyéb jogszabályok az elmúlt időszakban azonos követelményeket, adott esetben rendkívüli terheket róttak a sörfőzdékre, mint a nagy tőkeerővel és létszámmal rendelkező sörgyárakra, ami a kisüzemi sörfőzdéket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozta.

A kisüzemi sörfőzdék létszáma jelenleg 50 körüli. A hazai sörtermelés körülbelül 0,1 százalékát állítják elő, piaci részesedésük tehát igen csekély. A vendéglátásban, a turizmusban viszont jelentős a szerepük, mert sajátos technológiával általában egyedi ízesítésű sört állítanak elő, fennmaradásuk a magyar élelmiszergyártásban szükséges. Emellett indokolt a kisvállalkozási formában működő sörfőzdék jogi támogatása is.

Több uniós ország olyan jogi környezetet alakított ki, amelyben a fenti tevékenységet végzők is boldogulhatnak. Igen nagy a megbecsülésük, és sikeresnek mondhatók ezek a kis, nemzeti sörfőzdék például Németországban, Csehországban, ahol jelentős adókedvezményt biztosítanak ezeknek a vállalkozásoknak. Az Európai Unió irányelvei szerint a kedvezményes adómérték tekintetében - idézem az irányelvet - független kisüzemi sörfőzde az a sörfőzde, amely jogi és gazdasági szempontból független minden más sörfőzdétől, amely minden más telephelyétől fizikailag elkülönült telephelyet használ, s amely nem licencelv alapján működik. Kérdezem, van-e erre nálunk lehetőség, kedves államtitkár úr.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu