SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban el lehet mondani, hogy a közvetlen katasztrófa elhárítása területén viszonylag jól vizsgázott az összes szerv, ami erre hivatott, mégis van két nagy tanulsága ennek a szomorú történetnek.
Az egyik az, hogy a katasztrófamegelőzés esetében nagyon felkészületlenek voltunk, és nem tettünk meg mindent, amit megtehettünk volna az elmúlt húsz évben - ezen a területen nagyon komoly erősítésre van szükség. A másik pedig az, hogy több kormányon át húzódó folyamat volt a hatóságok folyamatos és notórius leépítése és elszegényítése mind gazdasági, mind pedig szakmai tekintetben és a humán erőforrás tekintetében, és bizony ez elég komolyan hozzájárult ahhoz, hogy ez a katasztrófa bekövetkezhetett, hiszen nagyon komoly tisztázatlanságok voltak a hatáskörökben, az ellenőrzési jogkörökben és a hatóságok valós ellenőrzési tevékenységében is.
Ezért azt kérjük, hogy a hatóságok leépítését ez a kormány semmiképpen ne folytassa azon az úton, ahogy eddig sajnos elkezdte. Az eset többi tanulságáról, az egészség-monitorvizsgálatokról és arról a tapasztalható félelemről és aggodalomról, amely most is érezhető a katasztrófa sújtotta településeken, az esti vitában, gondolom, lesz alkalom beszélni. Alapvetően támogatni fogjuk az esti vitában az indítványt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés