DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt, amit már Heintz Tamás képviselőtársam a felszólalása végén megtett, tulajdonképpen egyszerűbb formában, hivatalosan is szeretném megtenni, miszerint is a T/2489. számú törvényjavaslathoz beadott 20. számú kapcsolódó módosító javaslatomat visszavonom. Erről írásban is tájékoztattuk az Országgyűlés elnökét.

Ami az egyébként elhangzottakat illeti, úgy gondolom, a fanatikus jelző tulajdonképpen elfogadható azok számára, akik ennek a kérdésnek elkötelezett hívei, de azért talán ez is jelzi azt, hogy a fanatizmusunk azért mégis ismer határokat, mert amikor valami olyan dologba ütközünk, amiről úgy látjuk mi is, hogy nem kivihető, akkor azért tudunk retirálni.

Ezzel együtt az előterjesztők nevében is mondhatom, hogy talán nem vádolhat meg azzal minket senki, hogy az országot, az embereket két csoportra osztanánk, dohányzókra és nemdohányzókra, mert ez valóban szegregáció lenne, ez valóban elviselhetetlen. Nem erről van szó. Én úgy gondolom, nem ezek azok az értékek, amelyek mentén az embereket klasszifikálni kellene. Nekem, mint orvosnak, még az is dolgom, hogy az embereket sajnos betegekre vagy majdan betegekre vagy egészségesekre osztályozzam, és azt hiszem, ez talán nem elítélendő.

Úgyhogy azt hiszem, amikor ilyen nagy a baj ezen a területen, amiről már többen ejtettek szót, ilyen mértékű a megbetegedés, amit a dohányzás okoz, és ennyi gazdasági kihatással is jár, akkor, azt hiszem, azért a fanatikus jelzőt nyugodtan felvállalhatjuk a szó jó értelmében. Aki pedig mindezek ellenére úgy gondolja, neki az a fő feladata az életben, hogy dohányozzon, lelke rajta, ezt tudom mondani, de azt én inkább kamikázénak nevezném, mert azért ott a végét eléggé biztosan tudjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(16.10)

Forrás: parlament.hu