DR. HORVÁTH ZSOLT, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a mai ülésén tárgyalta a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, és a jelenlévők egyhangúlag támogatták annak elfogadását.
A bizottsági vita során elhangzott, hogy a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása egy hangsúlyozottan ideiglenes válságkezelő jogintézmény, amelynek elsődleges célja, hogy a korábbi időszakban felvett lakáshitelek megemelkedett törlesztőrészletei miatt bajba jutott emberek, családok ne maradjanak fedél nélkül a későbbiek során sem. Elhangzott az is, hogy a moratórium meghosszabbítása egy rendkívüli eszköz, éppen ezért pontosan meg kell határozni, hogy kiket és milyen formában érint ez az intézkedés.
A vita során ugyancsak elhangzott, hogy elsősorban a lakáscélra felvett hitelek esetében érvényes a moratórium. A nem lakáscélra, a csak szabad felhasználásra, a gépjárművekre, illetve a szórakoztató elektronikai cikkekre felvett hitelekre nem vonatkozik a továbbiakban sem, főleg azért sem, mert ezekben a jogügyletekben egyébként sem szokványos eljárás az ingatlanbiztosíték adása.
Mindezek alapján kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés