DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha nem beszélgetnénk többször a folyosón is, akkor meglepődnék a kérdésein, ugyanis ezeket a kérdéseket mind tisztáztuk egymás között. De tudom, hogy a parlamentben önnek ez egy szereplési lehetőség. Nekem meg szintén egy szereplési lehetőség, hogy a magyar polgároknak mondjam el azt, amit önnek már vagy ötvenkétszer elmondtam; de elmondom még egyszer, pontosan azért, mert használom az alkalmat, a magyar polgárokkal kommunikálok.
1. A termékdíjtörvény nem elválasztható a hulladékgazdálkodási törvénytől. Miért? Mert az anyagi alapját kell egy korszerű hulladékgazdálkodási törvénynek megteremteni.
2. Az európai uniós elvárásokat teljesíteni akarjuk. Nem is tehetünk másképpen, azért, mert ellenkező esetben kötelességszegési eljárásnak tesszük ki hazánkat, és büntetést kell fizetnünk. Tehát az ön által helyesen említett begyűjtési és újrahasznosítási arányokat el akarjuk érni.
3. Pontosan a most meglévő hulladékgazdálkodás rendszere és a termékdíjrendszer alkalmatlan arra, hogy megvalósítsuk az európai uniós elvárásokat. A Magyar Köztársaság kormánya számára az európai uniós prioritási lista érvényes és fontos. Egy. Mindenfajta törvényt, rendeletet, gazdasági ösztönzőt meg kell hozni annak érdekében, hogy kevesebb szemét keletkezzen. De ezek után is fog keletkezni. Akkor szelektíven kell gyűjteni. Nem úgy, ahogy eddig csinálták, hulladékszigetekkel, mert látható, hogy a konténerek méretét nem lehet az égig emelni. Így csak 10 százalékot lehetett begyűjteni, viszont sokkal nagyobb arányokról tett ön itt most említést. Három. Azt a dán modellt akarjuk megvalósítani, ami arról szól, hogy a termékdíjat az állam begyűjti, és abból finanszírozza meg a hulladékgazdálkodást.
4. A hulladékgazdálkodásban pedig a szelektivitás irányába akarunk elmenni, nem támogatjuk az égetést, nem támogatjuk a pirolízist; műanyagból műanyag, fémből fém, üvegből üveg, papírból papír. Ez pedig azt jelenti, hogy mint Olaszországban, háztartástól háztartásig történne a begyűjtés, és nem hulladékszigeteken.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés