NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm, képviselő úr, hogy fölvetette ezt a kérdést. 1848, illetőleg március 15-e általában az egész Kárpát-medencében némi hullámot szokott vetni. Szerbiában ez történik, és azt kell mondanom, hogy ilyenkor el kell tudnunk különíteni a különféle megnyilvánulásokat egymástól. Szeretném leszögezni azt, hogy a szerb állam, a szerb kormányzat, a vajdasági hatalom és kormányzat az égvilágon semmilyen formában nem kommentálta a Damjanich-szobor, illetőleg a Damjanich-emlékmű fölállítását.
Másodszor: szeretnék gratulálni a budakalásziaknak, illetőleg az adaiaknak, hogy ilyen döntésre jutottak egyhangúlag, és hogy Damjanich így a történelmi távolból is két település testvérkapcsolatai építésének a hídjaként tud szolgálni. Azt gondolom, hogy ma is szolgál bennünket Damjanich azáltal, hogy ezt a két települést összeköti. Fölhívnám a figyelmet arra, hogy egyhangúlag támogatta mind a két önkormányzat, és ez azt is jelenti, hogy például Adán a szerb ortodox egyház is jelen volt az emlékmű fölállításán, és például Budakalászon a szerb kisebbségi önkormányzat is támogatta ezt a döntést. Tehát ez mindenféleképpen erősíti a testvér-települési kapcsolatot.
Harmadsorban arra hívnám föl a figyelmet, hogy alapvetően az adai önkormányzatnak - 80 százalékos magyar településről van szó - magyar a polgármestere, magyar a többsége, az ő hatáskörükről van szó. Egyébiránt pedig, ami a média hecckampányt illeti: utasítottuk a belgrádi magyar nagykövetséget, hogy lássák el a megfelelő tájékoztatási kötelezettségüket a szerb média irányába, különös tekintettel '48-ra, illetőleg az aradi hősökre.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés