BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! "Isten, áldd meg a magyart", "Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl", "Hazádnak rendületlenűl légy híve, oh magyar" - Kölcsey és Vörösmarty költeményekben megfogalmazott sorai többek puszta rímnél. A reformkor két nagy alakja nem csitítani, nem elaltatni akar. Minden ige, amely ezekben a mondatokban van, felszólít, cselekvésre buzdít. Nem is versek ezek, hanem országépítő programok. Nem csoda, hogy e szavakat hallva megmozdult az ország, hogy az egész országot megváltoztató, újító munka kezdődött, amelynek koronája volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc.
De nézzük, mit is üzennek, mit is tanítanak ezek a mondatok. "Isten, áldd meg a magyart" - mit jelent ez? Azt, hogy nem vagyunk egyedül a világban, hogy van egy olyan erő, mely nagyobb nálunk, de amely erő nem elpusztítani akar, hanem megtartani. És ha elfogadjuk, hogy van egy rendszer, amihez igazodnunk kell, amivel együtt kell működnünk, akkor sokkal kevesebb gondunk-bajunk lesz a világban. Isteni gondviselés és anyatermészet. Első szent királyunk is e két hatalom említésével kezdi fiának megfogalmazott intelmeit. Így ír: "Megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn." Csak ezután beszél István királyságokról és hatalmakról.
"Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl." Ez a néhány szó egy teljes országépítő program. Azt mondja, hogy dolgozni, építeni kell ahhoz, hogy úrrá legyünk a nehézségeken. A március 14-én Széchenyi-díjjal kitüntetett Csíkszentmihályi Mihály egyik könyvében ezt írja: a lelki energiaveszteség nem olyankor a legnagyobb, amikor valamilyen tevékenységre kényszerítenek minket, hanem akkor, amikor semmit sem kell csinálnunk. Ez azt jelenti, hogy akkor érezzük, hogy van értelme az életünknek, ha vannak céljaink, ha szükség van ránk. Ha úgy érezzük, hogy már senkinek nem kellünk, elveszítjük az életkedvünket, belebetegszünk fizikailag is a mellőzöttségbe. Ez igaz egy emberre, és igaz egy társadalomra is. Ezért bűn azt mondani bárkinek, hogy kicsi, hogy tanulja meg ezt elfogadni, mert a kicsiségből, a feladatnélküliségből nem születnek álmok, nem születik hit, nem születik alkotó, tevékeny munka és tanulás, és nem születik újjászületés.
"Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl." Ez a sor nem csak egyes embereknek, nem csak a kiválasztottaknak szól. Szól mindenkihez. Nem lehet csupán szemlélődve újat teremteni, nem lehet a szánkat tátva bámészkodni, amikor cselekedni kell. Most is a cselekvés ideje van, nem csak Széchenyi és Kossuth korában. Változik a világ, és ehhez a változáshoz alkalmazkodnunk kell.
Nemzeti hitvallásunkban vállaljuk, hogy a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit ápoljuk és megóvjuk, felelősséget viselünk utódainkért, védelmezzük az utánunk jövők életfeltételeit. Az Alapvetésben pedig többek között kijelentjük, hogy Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet. De hogyan lehet fenntartható jövőt építeni? Hogyan lehet alkalmazkodni, új alapokat építeni? Tanulással, munkával és új szemlélettel. Ennek a nemzetnek újra meg kell tanulni, hogy a megoldásokat keresse, hogy higgyen a megoldásban, és hogy higgyen önmagában. Szükségünk van az új alaptörvényre, hogy új alapokon tudjunk építkezni, hogy tudjunk bízni.
De megmozdult az ország. Köszönöm minden képviselőtársamnak, hogy itt van, a patkó bármely részén foglal is helyet. Köszönöm azoknak, akik elmondták a véleményüket, és azoknak is, akik most otthonukban követik figyelemmel munkánkat. Köszönöm, hogy részt vesznek hazánk újjáépítésében.
Most mindenkire szükség van, és örömmel és bizakodással tölt el, hogy sokan megértették ezt. Örülök, hogy a sok nehézség és baj ellenére újítani, javítani akarunk, hogy hűek vagyunk. Mert mit jelent Vörösmarty szava? Mit jelent rendületlenül hűnek lenni? Azt, hogy a bajban kiállunk a hazánkért, az otthonunkért. Azt jelenti, hogy egy közösséghez tartozunk, amely felelős értünk, és amelyért mi is felelősek vagyunk. Azt jelenti, hogy egy közösséghez tartozunk, ahol jó lenni, ahol otthon érezzük magunkat, ahol a másik ember ránk mosolyog, ahova tartozunk, ahol értjük a másikat, ahol hiszünk a másikban. Ezért, aki azt próbálja elhitetni, hogy nekünk ez nem kell, hogy innen el kell menni, hogy itt valakire ennek a közösségnek nincs szüksége, az elárulja a hazáját. Ezt nem én mondom, ezt Vörösmarty mondja.
Minden sikerül, ha hiszünk benne, hiszen a gondviselés nem üres szó. Isten megáld minket. Oly sokszor kértük már a Himnuszban, nemzeti imánkban, ne kételkedjünk hát abban, hogy ez így van. És ha dolgozunk, ha gyermeket nevelünk, ha megsimítunk egy idős homlokot, ha szeretjük a hazánkat, akkor a mi életünk is és hazánk is fényre derül.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés