ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én tegnap itt elmondtam egy elég hosszú szöveget, és annak egy részfejezetét még elfelejtettem, illetve nem elfelejtettem, nem tudtam már idő hiányában elmondani.

Szóval, kérem szépen, ebben az alaptörvény-tervezetben semmiféle garancia nincs semmire. Olyan lózungok vannak megfogalmazva, amelyeket nem is lehet majd számon kérni soha senkitől, hiszen úgy van megfogalmazva, hogy ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes. Gondoljanak arra, hogy hogyan van megfogalmazva a magyar föld védelme. Gondoljanak bele abba, hogy olyasmiről van itt szó, például, fölolvasom önöknek: Magyarország gazdasága az értékteremtő munkára és a vállalkozás szabadságára alapszik. És ez öncélú? Nem. Ezek mind szolgálnak valamit, és ezek mellé mind oda kell tenni valamit. A földet mi ellen védem? A villámok ellen? Vagy mi ellen védem? Nincs megfogalmazva, kérem szépen, hogy milyen védelmet értenek alatta.

És ennek kapcsán és sok minden másnak a kapcsán hadd mondjak el önöknek valamit, amin érdemes önöknek elgondolkozni. Olvassák egyszer végig ezt még egyszer, és próbálják meg abból a szempontból megítélni, hogy vajon garanciákat nyújt-e ez arra, hogy újabb húsz ilyen év következik, mint amilyen volt, vagy el tudunk-e indulni valamilyen más úton. És hogy ehhez segítséget nyújtsak önöknek, elmondanám önöknek Dsida Jenő Tekintet nélkül című versének az utolsó versszakát, hiszen ma már annyi irodalmi idézetet hallottunk: "Krisztusnak és Pilátusnak,/ farizeusoknak és vámosoknak,/ zsidóknak és rómaiaknak/ egyformán szolgálni/ nem lehet." (Taps a Jobbik soraiban.)

(14.10)

Forrás: parlament.hu