CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy azon országok sikeresek, azon nemzetek erősek, ahol az emberek hisznek saját jövőjükben, ahol az emberek, az állampolgárok figyelnek nemzettársaikra. Egyszóval, azok ma a sikeres nemzetek, ahol fontos az összefogás, az összetartozás.

Az alkotmány ennek a társadalmi összetartozásnak a jogi alapja. Egy biztos alapokon nyugvó alaptörvény egységet teremt, hiszen az alkotmány azon jogszabályi norma, amely a társadalom jogi alapjait fogalmazza meg. Az új alaptörvényünk, ami most itt van előttünk, rövid, tömör és az alkotmányos alapelvek megfogalmazásában emelkedett. Fontos a rövidsége, a tömörsége, hiszen csak így biztosítható időtállósága, hogy ne szoruljon gyakori módosítgatásokra. Mert az alkotmány nem, nem csak a jelennek szól, nem egyszerű jogszabály, hanem olyan élő keret, amely kifejezi nemzetünk akaratát, azt a formát, amelyben élni kívánunk; azt, hogy hogyan kívánjuk, hogyan képzeljük el a jövőnket, hogyan képzeljük el és hol képzeljük el országunkat.

A jövőnk pedig akkor biztosított, ha kiemelten védjük az új nemzedéket. Ezért alkotmányos védelemben részesül a házasság, valamint a család, mint a nemzet fennmaradásának alapja. Az alkotmány támogatja a gyermekvállalást, amely szerint a családok védelmét az alkotmány elfogadása után a későbbiekben külön sarkalatos törvényben kell majd szabályozni. A normaszöveg - az elődeivel ellentétben - nemcsak általánosságban véve gyermeki jogokról beszél, mert mára már tudjuk, hogy a gyermekek a felnőttekhez hasonlóan alapvető jogok alanyai lehetnek. Egyidejűleg az előttünk fekvő javaslat megfogalmazza a gyermek védelmével kapcsolatos általános követelményeket, és kimondja, hogy a szülők kötelesek kiskorú gyermekeikről gondoskodni, úgy, hogy később, pár évtized múlva a nagykorúvá váló gyermeknek pedig ugyanígy kötelessége rászoruló szüleinek gondját viselni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországnak törekednie kell arra, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, fogyatékosság, özvegység, árvaság vagy önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult. A szociális biztonságot nem az alkotmányban kell részletezni, a szociális biztonságot a mindenkori kormányoknak a szociális intézmények és intézkedések rendszerében, intézmények keretében kell és kötelességük megvalósítani.

A tervezet kitér arra is, hogy Magyarország az időskori megélhetés biztonságát a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és az önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésével segítse elő. A dokumentum figyel a fogyatékkal élő embertársainkra is, a fogyatékosok jogvédelme egyfajta harmadik generációs jogként az egyenjogúság előtérbe kerülésének eredményeképpen bekerült az alapjogok közé. A javaslatban többek között szerepel a siketek jelnyelvének, valamint a magyar kultúra részeként kezelésének védelme is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális biztonság a nemzet számára nem többletkiadás, hanem erőforrás, hiszen minden egyes megszületett gyermek befektetés, olyan befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak akkor, amikor majd képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában, és aktív lesz országunk, nemzetünk jövőjét tekintve.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu