DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan nincs telt ház a teremben, de vannak ennek az alkotmányos vitának olyan megható pillanatai, amelyeket én szeretnék most megemlíteni. Az egyik ilyen volt, amikor hallhattuk képviselőtársunkat, Tapolczai Gergelyt, amint a Szózatot a maga jelnyelvén nekünk elszavalta. De ilyennek tartom azt is, amikor Sáringer-Kenyeres Tamás elmondta, hogy már a nagyapja is meg az édesapja is ült ebben a házban. Tehát egy történelmi pillanatnak vagyunk a részesei, és ahogy az előbb Braun Márton mondta, engem is meghat ez a pillanat. Büszke vagyok arra, hogy a kereszténydemokrata frakció tagjaként aláírhatom majd és szavazhatok a magyar alkotmány, Magyarország alkotmánya mellett.
Egy olyan alkotmány lesz ez, amely kétségkívül a jövő alkotmánya. Egy olyan, a jövőre nyitott alkotmány, amely ugyan tiszteli a múltat is, meg otthon van a jelenben is, de nagyon-nagyon bízik a jövőben. Az én felszólalásom az utóbbival fog foglalkozni, azzal a szakterülettel, amellyel évek óta foglalkozom, a zöldalkotmányozással, ami gyakorlatilag három dolgot jelent: a természet- és környezetvédelemnek az alkotmányban való megjelenését; a jövő nemzedékek érdekeinek a képviseletét; valamint a fenntartható fejlődést. A korábbi alkalommal, amikor hozzászóltam ehhez a vitához, megemlítettem, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül 23 foglalkozik az alkotmányában az egészséges környezethez való joggal, valamint a természeti erőforrások védelmével. Így tesz majd a mi leendő alkotmányunk is.
Sokan mondják azt, hogy ez egy pártalkotmány, a Fidesz-KDNP alkotmánya lenne. Ezt cáfolom, és szeretném most felolvasni azoknak a zöldszervezeteknek az írásos véleményét, akik elolvasták ezt a tervezetet. Azt állítani, hogy ennek az alkotmánynak nem volt társadalmi vitája, enyhe túlzás. Azért olvasom fel szó szerint, mert meglepő módon számos pozitívumot írnak ebben a levélben, és jó, ha nemcsak negatívumokat, hanem pozitívumokat is hallunk. A levél és az idézet a következő:
"A környezet- és természetvédelmi céllal alakult civil szervezeteink szakértői megvizsgálták hazánk új alkotmányának a Fidesz-KDNP-frakciószövetség által készített tervezetét, és abban több értékes, előremutató javaslatot találtak. Fontos vállalásnak tartjuk a Kárpát-medence természeti értékeinek megóvását, valamint az erőforrások gondos felhasználását, az utódaink iránti felelősség és a jövő nemzedékek életfeltételeinek a biztosítása jegyében.
Egyetértünk az egészséges környezet védelmére és fenntartására irányuló állami kötelezettségvállalással, valamint a természeti erőforrások, a biológiai sokféleség és a kulturális értékek megőrzésére irányuló, mindenkire kiterjedő kötelezettség megfogalmazásával. Előremutatónak tartjuk annak kinyilvánítását is, hogy Magyarország együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával az emberiség fenntartható fejlődése érdekében. Különösen lényegesnek ítéljük a tulajdonnal járó társadalmi felelősség rögzítését, valamint a testi és lelki egészség megőrzéséhez való jogot, illetve a jog érvényesülésének elősegítése érdekében az épített és természeti környezet védelmének biztosítását.
Üdvözöljük továbbá, hogy a tervezet kimondja: a nemzeti vagyon kezelésének és védelmének célja a természeti erőforrások megóvása és a jövő nemzedékek szükségleteinek a figyelembevétele."
Ez egy komoly dicséret a részükről. Természetesen a levélben szerepelnek kritikák is. Kettő ilyen kritika szerepel, én a hozzászólásomban majd ezekkel szeretnék foglalkozni. Az egyik kritikai észrevétel úgy hangzik, hogy a korábbi alkotmányos megoldáshoz képest - amelyik a 18. §-ban az egészséges környezethez való jogot mint alapjogot biztosította - ez az alkotmány visszalépést jelent. A másik kritikai észrevételük pedig úgy hangzik: aggályosnak tartják, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának önállósága és függetlensége megszűnik.
A hozzászólásomban szeretném ezt a két dolgot cáfolni, ráadásul tényekkel, olyan tényekkel, amelyek ebben az alkotmánytervezetben benne vannak. Mivel az LMP nem vesz részt a parlamenti vitában, jómagam vállalom fel azt a feladatot, hogy próbálom őket megnyugtatni.
(12.50)
Mielőtt azonban reagálnék tényszerűen arra, hogy miért nem kell nekik aggódniuk, szeretnék két alapvető megjegyzést tenni. Az egyik: ezt elmondtam korábbi felszólalásomban is, hogy véleményem szerint mi, akik ebben az alkotmányozásban részt veszünk, nem indulhatunk ki abból, hogy egy alkotmány mindenféle utópiákból - legyenek azok zöldutópiák - levezethető, nem szabad azt gondolnunk, hogy mi, úgymond felvilágosult értelmiségiek vezetjük azt a többséget, amely az alkotmányozásban nem vesz részt, az "ígéret földjére".
A másik alapvető megjegyzésem pedig az, hogy egy társadalom működését nem csak az alkotmány szabályozza, nem kell minden, a társadalom számára fontos kérdést alkotmányos úton szabályozni, van erre más lehetőség is. Ilyen lehetőséget kínálnak a sarkalatos törvények is, de egyéb, egyszerű többséget igénylő törvények is. Miért mondom ezt? Azért, mert attól, hogy valami nincs benne az alkotmányban, nem jelenti azt, hogy az számunkra ne lenne fontos, és azt sem jelenti, ha nem szabályozunk valamit az alkotmányban, akkor azt rögtön tagadnánk.
Most kitérnék a zöldszervezetek egyik aggályára, nevezetesen arra, hogy visszalépést jelent ez az alkotmányos tervezet az egészséges környezethez való jog mint alapjog nem említésével. Négy érvet szeretnék felhozni arra vonatkozóan, hogy miért nem tekintem visszalépésnek, sőt, éppen ellenkezőleg, előremutatónak tekintem azt, ahogy ez az alkotmánytervezet a környezetvédelmet, a természeti erőforrásokat szabályozza, védi, illetve utal a jövő nemzedékekre, sőt magára a fenntartható fejlődésre is.
Négy ilyen dolog van. Az első: az alkotmánytervezet több helyen is kitér közvetlenül az ember védelmére. Ilyen védelem, amit már többen képviselőtársaim is elmondtak, a magzati élet védelme, amit a Szabadság és felelősség fejezet II. cikke nagyon részletesen és egyértelműen kimond.
A másik hely, ahol az emberi élet védelmével és magának az embernek a védelmével közvetlenül foglalkozik az alkotmány, az pedig a XVI. cikk, amit mindjárt idézni is szeretnék, ennek a (3) bekezdése úgy hangzik: "Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez." Ez közvetve azt jelenti, hogy minden vállalatnak, minden munkáltatónak kötelessége arról gondoskodni, hogy a munkavállalókat megillesse az egészséges munkakörnyezethez, az egészséges munkafeltételekhez való jog.
De a XIX. cikk is kitér az ember közvetlen védelmére, mégpedig a következő módon: "Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez" - hangzik az (1) bekezdés. Majd a (2) bekezdésben: e jog érvényesülését Magyarország a munkavédelem, az egészségügyi intézmények, az orvosi ellátás, a sportolás és rendszeres testedzés - és most jön a lényeg, legalábbis környezetvédelmi szempontból a lényeg -, valamint az épített és természetes környezet védelmének biztosításával segíti elő. Ezért tehát azt gondolom, hogy egyáltalán nem visszalépés a korábbi alkotmányos szabályozáshoz képest az, ami a mostani alkotmányunkban benne van.
De nézzük a másik területet, ahol szintén találunk érveket arra vonatkozóan, hogy miért nem jelent visszalépést a mostani tervezet, ez pedig az a terület, ahol közvetve védi az alkotmány az embert a mindenféle környezeti ráhatásoktól, mégpedig oly módon, hogy a természeti erőforrásokat helyezi alkotmányos védelem alá. Hogyan is hangzik az alkotmánytervezetnek az O. cikkelye? Ezt is szeretném ide beidézni. Az O. cikk (1) bekezdése azt mondja: "Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet. (2) A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége." Ez egy nagyon erős védelmet jelent, egyáltalán nem jelent semmiféle visszalépést a korábbi alkotmányos szabályozáshoz képest.
De még harmadikként felhoznám érvként azt is, hogy a Nemzeti hitvallás (2) bekezdése - ezt is idézném - a következőképpen hangzik: "Vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, egyedülálló nyelvünket, a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos felhasználásával védelmezzük az utánunk jövők életfeltételeit." Talán szerencsésebbnek tartanám, ha az "utánunk jövők" helyett az "utánunk jövő nemzedékek" kifejezést használnánk, de majd módosító indítvány formájában ezt a megfelelő helyen a jövőben a későbbiekben be is fogom nyújtani.
Végül a negyedik érvem, hogy miért nem jelent visszalépést az egészséges környezethez való jog definiálásában ez a tervezet, az a következő. A fenntartható fejlődésre is van utalás a mi alkotmánytervezetünkben, mégpedig az O. cikket követő, ha jól emlékszem, P. cikkben. A P. cikk (1) bekezdése fogalmaz úgy, hogy "Magyarország a béke és biztonság megteremtése és fenntartása, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával." Azt gondolom, hogy a fenntartható fejlődés, amivel egyébként vannak fogalmi nehézségek, ezért is tartom jónak, hogy ez a kifejezés pont ilyen összefüggésben kerül szabályozásra az alkotmánytervezetben... Azért vannak fogalmi nehézségek, mert vannak közgazdászok, tudósok, akik mást-mást értenek rajta. '93-ban fogalmazta meg a Brundtland-jelentés először, hogy mit ért fenntarthatóságon, akkor valójában a természeti erőforrásoknak a következő generációk számára való megőrzését tekintették fenntartható fejlődésnek. Aztán 2002-ben megjelent egy új fogalom, amely már a környezetvédelem, a természeti erőforrások védelme mellett a gazdasági és a társadalmi szempontokat ugyanúgy fontosnak tartotta. Ha egy mondatban akarnám ennek a fogalomnak a lényegét megfogalmazni, az úgy hangzik: úgy kell biztosítanunk az emberek számára a jólétet, a gazdasági növekedést, hogy közben nem zsákmányoljuk ki a természetet.
Hozzászólásomnak a végén kitérnék arra is, ami a zöldszervezetek következő kifogása volt, hogy vajon sérül-e a jövő nemzedékek ombudsmanjának a függetlensége meg az önállósága. "Az állam" fejezetben szabályozzuk ezt a kérdést, mégpedig a következő módon: "Az alapvető jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti." A (3) bekezdés foglalkozik azzal, hogy az alapvető jogok biztosa hivatali idejével megegyező időtartamra kinevezi helyetteseit. Ez valóban egy másik rendszer, mint amit most működtetünk, de ez nem azt jelenti, hogy akár a kisebbségi ügyek ombudsmanja, akár a jövő nemzedékek ombudsmanja nem tudja elvégezni a feladatát; ez nem ezt jelenti. Ez azt jelenti, hogy Fülöp Sándor is meg a kisebbségi ombudsman is ugyanúgy végezheti tovább a munkáját, mint ahogy azt eddig tette, semmiféle érdeksérelem nem éri őket, egy másik rendszerben működnek tovább.
Én ezt egyébként egy vitapontnak tekintem, erről lehet esetleg vitatkozni, hogy más módon legyen beírva. És ahogy említettem, attól, hogy valami az alkotmányban nincs részletesen szabályozva, hanem arról majd törvényt fogunk hozni, az nem jelenti azt, hogy ezzel valamit leértékelünk, ettől ez egy ugyanolyan fontos jogintézmény, de elismerem azt, hogy lehet így is nézni a dolgot meg úgy is, nekem az a határozott véleményem, hogy nem kell aggódnia senkinek, Fülöp Sándor személye vagy esetleg az ő utódjának a személye garancia lehet arra, hogy úgy a zöld környezetvédelmi szempontokat, mint mondjuk, egy kisebbségvédelmi ombudsman esetében a kisebbségi szempontokat is lehet tisztességesen, az alkotmány által biztosított keretek között, korrekt módon továbbra is végezni. Én tehát ebben nem látok alapvető aggályokat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés