DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt évek uniós alapjogszabályainak kapcsán a hazai és a nemzetközi közvéleményt politikai síkon és érdekeken felül is megmozgatta az Európa zsidó-keresztény kultúrköréből adódó hagyományaink kulturális identitásának kérdése. A kérdés sok szempontból maga az identitás, illetve annak létezése, nem létezése. Magyarország kormányának és a kormánypártoknak egyaránt az a véleménye, hogy Európa elsősorban kulturális entitásként határozható csak meg. Ez a kulturális egység a maga sokszínűségében is a görög-római antikvitásból és ezzel párhuzamosan a zsidó-keresztény kulturális hagyományból vezethető le.

(14.40)

Más azonosság és ezen keresztül kulturális önazonosság európai emberekben, népekben alig fedezhető föl. Svéd bolti eladó, portugál halász, magyar futballista között bőrszín, nyelv, napirend, életmód, táplálkozás vagy bármely más területen közös szálakat keresni meddő próbálkozás. A templom azonban, amelyet kívülről a kereszt jele határoz meg, itt is, ott is világosan ugyanaz. A stockholmi, a budapesti vagy portói köztéri szobor bokáit díszítő szárnyak ugyanarra az alakra utalnak. A három város múzeumaiban látható műalkotásokról pedig, amelyeken istállóban született újszülött látható, mindhárom múzeum látogatói ugyanazt a történetet asszociálják: Krisztus születését.

Ennélfogva nem meglepő, hanem tulajdonképpen magától értetődő a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítélete,amely kifejezetten csupán arra korlátozza állásfoglalását, hogy a kereszt jele európai közintézményben, így az iskolában nem korlátoz más emberi jogokat. Implicit módon azonban ennél többet mond, hiszen megerősíti azt az álláspontunkat, hogy Európában a kultúrkörünkhöz tartozás általános és széles embercsoportokra vonatkozó jelképe a kereszt, ahogy ezt az olaszországi iskolák is hangsúlyozták, nem feltétlenül vallási, hitéleti állásfoglalásként, még kevésbé arra utaló elvárásként.

Hozzá kell tennünk: az állásfoglalás messze a kereszt jelen túlra is vezet, hiszen az állam és az egyház szétválasztásának felvilágosodáskori ideáját igazítja valamelyest a valósághoz. Ugyanis nem keverhető össze az egyház állam fölötti, ideológiailag megkérdőjelezhető irányítása a kereszténység kulturális örökségével. A strasbourgi döntés egyértelműen kimondja, hogy a közoktatás összekapcsolódása az egyházi hagyományokkal nem veszély, hanem kulturális gyökereink elismerése. Benne van azonban az állásfoglalásban az is, hogy Magyarországon az egyházak ezeréves oktatási, nevelési szolgálata nem jelent veszélyt a jogállamiságra, illetve az egyes állampolgárok jogaira nézve.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu