DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Abban a reményben, hogy a mentelmi jog fölötti szakmai vitát befejezzük, a pontosítás kedvéért annyit el kell mondjak, hogy nem felel meg a valóságnak az az állítás, amit Szilágyi képviselő úr mondott, tudniillik a mentelmi jognak a lemondását maga a jogszabály nem szabályozza, következésképpen minden esetben bárki felszólíthat valakit a mentelmi jog lemondására. A törvény csak azt mondja ki, hogy szabálysértési ügy kivételével mentelmi jogról képviselő nem mondhat le.
Megfelel a valóságnak, hogy Szilágyi úr ügyében megállapítottuk a mentelmi jog megsértését, de azért, mert minden törvényi hivatkozási alap nélkül az ő mentelmi jogról való lemondása úgy szól, hogy azzal a feltétellel mondok le, ha a legfőbb ügyész kikért. Tekintettel arra, hogy ez a kikérés nem történt meg, úgy tekintettük, hogy a feltétel nem valósult meg, tehát a lemondás se lépett életbe. Egyébként a mentelmi jogról szabadon lemondhatna, erről nem kellene vitatkozni. Én nagyon nagyra becsülöm azt a jogkövetést, amit a mentelmi jog sértésével kapcsolatban a Jobbik itt most bebizonyított, de tisztelettel kérem őket, hogy a teljes hatályos joggal legyenek szívesek ilyen jogkövetők lenni, ne csak ezekre a részkérdésekre, szinte már a kötekedés szintjén.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés