DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön elsorolt néhány ügyet, szeretném arra felhívni a figyelmét, hogy az elsorolt ügyekben folyik nyomozás, különböző vagyon elleni, gazdasági és más bűncselekmények miatt. Ezekre hivatkozással említette meg a Zeppelin-ház-féle beruházást, ahol ténylegesen nincsen ebben a pillanatban büntetőeljárás.
A képviselő asszony tett egy feljelentést, és ebben a feljelentésben kérte a pénzmosás miatti büntetőeljárás elrendelését. Azonban a magyar szabályok szerint büntetőeljárást akkor lehet elrendelni, ha arra alapos gyanú van, illetve a gyanú fennáll a cselekmény tekintetében, a személyeknél pedig valakit alapos gyanú terhelhet. Jelenleg ilyen gyanút megállapítani nem lehet. Ahogy ön is említette, a pénzmosás bűncselekményének előfeltétele, hogy egy másik, a magyar jog szerint szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményből származzon az a dolog - jelen esetben a pénzösszeg -, amit befektetnek az adott beruházásba, és a befektetés célja pontosan az, hogy elrejtsék a dolog bűncselekményből származó eredetét. Erre nézve azonban adatunk nincsen.
Magyar hatóság, beleértve az ügyészséget is, ilyen ügyet nem nyomoz, nem folytatunk ilyen eljárást. Magyarországon nyilvánvalóan nem, külföldön pedig nincsen rá joghatóságunk.
Azt, hogy Izraelben milyen eljárások folynak, nem tudjuk, erről hivatalos tudomásunk nincsen. Márpedig a törvény egyértelműen meghatározza azt, hogy kifejezetten meg kell állapítani azt a bűncselekményt, amiből a pénz származik, és utána lehet pénzmosás miatt büntetőeljárást indítani.
Azt tudom tehát válaszolni, hogy jelen esetben ez a feltétel nem áll fenn. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés