HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Azt, hogy a magyar ügyészség nem kíséri nyomon izraeli kollégái munkáját, eddig én el sem tudtam volna képzelni. Azt pedig fel sem mertem tételezni, hogy esetleg bárki is azt gondolhatná ma Magyarországon, pláne az ügyészség részéről, hogy Izraelben bárki ellen is alaptalanul emelnének vádat. Mégis, nem kellene ön szerint lefolytatni egy érdemi vizsgálatot ebben a kérdésben? Nem kellett volna felemelni a telefont, és megkérdezni izraeli kollégáit, hol tart a nyomozás, hol tart a vádemelés, milyen szakaszban van ez az ügy? Mégis, megvizsgálták önök, hogy milyen magyarországi kapcsolatokkal rendelkeznek az Izraelben eljárás alá vont cégek, személyek? Megvizsgálták önök, hogy ezek a cégek apportálhattak-e magyarországi befektetéseikhez Izraelben bűncselekmény útján megszerzett vagyonukból?

Azért, mert mi úgy gondoljuk, hogy nem az események után kell kullogni, hanem azt meg kell előzni, a mai napon benyújtottunk egy olyan határozati javaslatot, hogy ne szerezhessen Magyarországon ingatlantulajdont olyan ember, olyan cég (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), aki, amely ellen ingatlannal kapcsolatos szándékos bűncselekmény (Az elnök ismét csenget.) elkövetése miatt büntetőeljárás folyik. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu