DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Közlöny lehozta tételesen, hogy mely tárcákat milyen mértékben érinti ez. Engedtessék meg a tárcák vezetésének, a miniszter uraknak, hogy a tárcát illető zárolásokon belül mely területeken milyen intézkedéseket szeretnének hozni. Ezeket az intézkedéseket most teszik meg.

Még egy apró megjegyzés, amit kérdésként is megfogalmazott, hogy titkolózással súlyosbítva. Nem hinném, hogy például a konvergenciaprogram titkos lenne, amennyiben az internetről letölthető és olvasható. A portugál példát pedig azért mondtam, mert nagyon jól jelzi azt, hogy önmagában a megszorítás politikája sehová sem visz. Ez volt egyébként a Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány alapvetően félresikerült válságkezelése: megszorítás, kiadáscsökkentés, utána ennek következményeként a kereslet csökkenése, a gazdasági növekedés visszaesése, majd újabb megszorítás. Ez egy lefelé vezető spirál. Mi ebből azzal szeretnénk kilépni, hogy a gazdasági növekedést serkentjük nagyon sok lépéssel, az ön által említett 16 százalékos adóval is, ugyanakkor nagyon szigorú fiskális politikát folytatunk.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu