DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Elfogadom a választ, annál is inkább, mert azt lehet érzékelni és tapasztalni, hogy a tárca ezzel a problémával láthatóan próbál megbirkózni. Ez azonban nem könnyű dolog, ezt el kell ismerni. Hiszen valljuk be őszintén, nincs annál nagyobb luxus és a közpénzek egyik legnagyobb pazarlása, mint ha drága képzésekben nagy számban részt vesznek fiatalok, öt-hat vagy ki mennyi évet eltölt a felsőoktatásban, és a végén úgy kerül ki onnan, hogy nem kaphat a kezébe diplomát. Ez vétkes pazarlása a közvagyonnak, ezért ezt a folyamatot meg kell állítani. Örömmel hallom, hogy ez ügyben komoly szakmai egyeztetések kezdődnek a Rektori Konferenciával vagy a MAB-bal, hogy miként lehet ezt megcselekedni, hiszen - valljuk be őszintén - jó néhány olyan felsőoktatási képzés van, ahol a nyelvvizsga a maga nemében szinte csak egy formális követelmény, hiszen ma Magyarországon az eszperantó nyelv ugyanúgy elfogadható, s ha megnézzük, hogy mi ennek a gyakorlati hasznosíthatósága, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy igazából nulla.

Ebből a szempontból tehát megérett a felülvizsgálatra ez az egész rendszer, és bízom benne, hogy így is lesz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu