DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kacsaügyben nem vagyok illetékes, de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a Széll Kálmán-terv, a konvergenciaprogram és a nemzeti reformprogram is nagyon határozott reformintézkedéseket fogalmaz meg, a magyar gazdaság és a magyar állam nagyon sok területén mély és átható átalakításokat fogalmaz meg. Ezeknek egyik célja az, hogy ezek a területek hatékonyabban működjenek, az erőforrások hatékonyabb felhasználása pedig érthetően a költségvetést is tehermentesíti, más oldalról az adófizetők pénzének megtakarítását jelenti.
Hadd idézzek egy adatot, mert itt különfajta számokat említett. OECD-összehasonlításban, és mondjuk, egy szomszéd országgal összehasonlításban a közszféra gyógyszerkiadásai Magyarországon a GDP 1,3 százalékát teszik ki; az OECD-ben ez 0,85 százalék. Ausztria a GDP 0,9 százalékát fordítja gyógyszerkiadásokra, mi 1,3 százalékát. Valami nem stimmel ebben a rendszerben, többek között, úgy gondolom, azért, mert nálunk a támogatási rendszer az ugyanolyan hatékonyságú, de szabadalmi oltalommal már nem védett generikus gyógyszerek helyett a drágább, originális gyógyszereket helyezi előtérbe. Vagyis senki sem akarja a gyógyszerárakat 120 milliárddal drágítani, de talán abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az adókat ésszerűbben is fel lehetne használni a gyógyszertámogatásnál, mondjuk úgy, ahogy ezt Ausztriában teszik.
A szerkezeti reformok másik fő iránya és nagy célja a munkaerőpiac átalakítása, az egymillió új és adózó munkahely megteremtése. A cél az, hogy tapasztalt és életerős emberek, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, és akiknek még helye lenne az aktívak világában, ne az állam kegyeitől függő nyugdíjas létbe meneküljenek. A cél az, hogy az inaktívak csoportjából minél több embernek segítsünk abban, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra.
Egyetlen viszonyítási adatot említenék itt is: amíg a szomszédos Ausztriában a nyugdíjasok 4,5 százaléka részesül rokkantnyugdíjas-ellátásban, addig Magyarországon a nyugdíjasok 12 százaléka. Senki sem akarja 129 milliárddal csökkenteni a nyugdíjakat, ahogy ön mondja, de talán abban mindannyian egyetérthetünk, hogy segítenünk kell a rokkantnyugdíjas-ellátásban lévőket abban, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra.
A képviselő úr is nagyon jól tudja, a magyar gazdaság egyik alapvető problémája az, hogy túlméretezett az állami újraelosztás, az állam rátelepszik a gazdaságra, elvonja a vállalkozók erőforrásait. A magyar újraelosztási ráta még ma is mintegy 6 százalékkal magasabb, mint a kelet-közép-európai versenytársaknál, minden második forint átmegy az állam kezén ahelyett, hogy az állampolgárok használnák fel ezt az őáltaluk elgondolt célokra.
Tisztelt Képviselő Úr! A végén engedje meg, hogy a válaszomat Ludwig Erhardnak egy rövid idézetével zárjam; ő az a német pénzügyminiszter, később kancellár, aki a német gazdasági csoda egyik megalapozója volt, javaslom megfontolandónak sorait.
(14.10)
Azt mondja: "Saját erőmből akarok boldogulni. Az államtól pedig azt várom, gondoskodjék arról, hogy ezt megtehessem. Az államtól elvárom: adjon annyi szabadságot, és hagyjon annyit munkám hozadékából, hogy alakítani tudjam magam és családom sorsát." Azon dolgozunk, hogy Magyarországon ilyen állam legyen.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés