BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Valószínűleg több időt venne igénybe és nagyobb érzelmi töltéssel tenném, hogyha a tavaly június 15-ei budafoki élményemet, amennyiben ezt élménynek lehet mondani, mesélném el önöknek, a Tauzin család kiköltöztetését. Úgyhogy inkább ragaszkodom az előre megírt, közel kétoldalas hozzászólásomhoz.

Így akkor még egyszer az előzményekről, a felelősségről és az eladósodott családok szociális ellehetetlenüléséről. A devizaalapú hitelezés gyakorlata 2002-ben honosodott meg hazánkban, 2004-től gyorsult fel, és 2009-ig tartott a felfutása. Beágyazódását a politikai szinten előkészített pénzügyi deregulációk alapozták meg. Hogy az akkori miniszterelnök, a pénzügyi, gazdasági miniszter, illetve az MNB-elnök a monetáris világhatalom nyomására vagy belső meggyőződéstől vezérelve szolgálta-e ki a szabadpiac irányítóinak gátlástalan igényeit, ez még egy külön történet.

Előre látható volt azonban, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége az ország magas államadósságából fakadó sérülékenysége - amit az államadósság GDP-hez viszonyított nagyarányú növelése csak tovább tetézett - és a forint gyengülésének következtében vesztese lesz egy eljövendő válságnak, annak a válságnak, ami az évi százmilliárdos hasznot bezsebelő pénzügyi szektor számára nem más, mint a spekulációs haszon realizálásának módja, amikor is szabad kezet kapnak a hatalmas pénzügyi alapok a politikai szféra nyílt színi zsarolásához. Az általános állami megszorítások, a szociális és egészségügyi kiadások visszafogásának pénzügyi körök általi követelése a politika leplezetlen kézi vezérlése.

A családok nagy hányada képtelen volt az életszínvonalát az általa kívánt szinten tartani. A megtakarítások elfogytak, és megkezdődött az adósságok felhalmozása. A lakhatási költségek és a bérjövedelmek, valamint a szociális juttatások közötti olló egyre szélesebbre nyílt. A KSH adatai szerint az egy főre jutó reáljövedelmek '90-ről '95-re, ha a '90-es értéket 100 százaléknak tekintjük, 88 százalékra csökkentek már ekkor, ami egy megtévesztő átlagadat is lehet, mivel éppen ebben az időszakban a jövedelmek nagymértékben szóródtak. Kevesek jövedelme növekedett az átlagjövedelem 20-30-szorosára vagy még többszörösére, és nagy tömegeké süllyedt jóval az átlag alá. A családok döntő hányada lényegesen rosszabb anyagi helyzetbe került, mint a Kádár-korszak zenitjén volt.

A nyugdíjakra ugyanez vonatkoztatható: a nyugdíjak reálértéke a '90-es 100 százalékról '96-ra 65 százalékra változott, a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások reálértéke folyamatosan csökkent a '93 és '97 közötti időszakban, '95 kivételével a kiadások növekedése meghaladta az infláció mértékét - és ennek már lassan 15-20 éve, azóta a helyzet csak rosszabbodott.

A rendszerváltás húsz éve alatt a fogyasztói árak növekedése a termelői áraknál gyorsabb, évi átlagban 14 százalékos volt, az átlag mögött igen nagy szóródás volt tapasztalható, ami az árarányok nagymértékű átalakulásával járt. Míg a tartós fogyasztási cikkek ára 3,9-szeresére, addig a háztartási energiáé 39-szeresére emelkedett.

Az adósságok felhalmozódása elsősorban azokat a családokat érintette, amelyek tartósan jövedelemhiányosnak bizonyultak, ahol a bevételek emelkedése nem tartott lépést az emelkedő lakhatási és létfenntartási költségekkel, tovább nehezült azoknak a helyzete, akiknél többféle adósság halmozódott fel, akiknek nem volt és ma sincs természetes erőforrásuk. Az adósságok felgyorsult halmozódásának nagy sebessége miatt a szociális szféra ma a kilakoltatott vagy azzal fenyegetett családok gyermekeit gyámügyi eljárások eszközrendszerével kénytelen támogatni, illetve az állami nevelési rendszerben elhelyezni, a szülőknek pedig lakhatási vagy adósságrendezési támogatást folyósít, végső esetben a hajléktalanszálláson helyezi el őket.

Egy átlagosan négytagú magyar család szociális rendszerben való ellátásának normatívája '98-ban 865 ezer forintot tett ki, ami mára minden bizonnyal meghaladja az 1,5 millió forintot. Az egyre növekvő lakhatáshoz és hiteltörlesztéshez kötődő hátralékok egyre nyomasztóbb terhei romboló hatást gyakoroltak a családok mentális állapotára és egzisztenciális kohéziójára is.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu