ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem kívántam hozzászólni. MSZP-s képviselőtársaim reakcióira mégiscsak szeretnék valamit mondani.

Tisztelt Képviselő Urak! Gyurcsány Ferenc, az önök miniszterelnöke 2008. október 6-án ebben a parlamentben arra a felszólalásra, amely arról szólt, hogy tesz-e valamit a kormány a közelgő válságra, azt mondta, hogy mi egyébként válsághangulatot próbálunk gerjeszteni. Az önök miniszterelnöke szó szerint azt mondta: "Mit kell tenni egy ilyen helyzetben? Kell-e garanciát adni a betéteseknek? Nem kell, mert a magyar pénzügyi rendszer erős." Azt is mondta: "Az európai pénzügyi és befektetési intézmények lényegesen erősebbek és egészségesebbek. Az a pénz- és tőkepiaci hatás, amely most megrázza az Egyesült Államokat, jóval kisebb mértékben fogja elérni Európát, Magyarországot pedig direkt hatások lényegében a mai tudásunk szerint nem fogják érinteni."

Tisztelt Képviselő Urak! Ezt néhány nappal - nem néhány héttel, hónappal, néhány nappal - az előtt mondta a miniszterelnökük, amikor egyébként utána nemzeti csúcsot hívott össze, mert nagy baj keletkezett. Ez az önök felelőssége. Ez az önök bűne, ezt senkire nem háríthatják át, tisztelt képviselőtársaim.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Dr. Varga László: Szégyelld magad!)

Forrás: parlament.hu