ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Először is szeretnék elnézést kérni, akik ismernek engem, tudják, hogy nem szoktam ilyen politikai perpatvarba belemenni, ha nem látom szükségét, és mégis az MSZP-s vezérszónoklatok után nyomtam meg a kétperces gombot, mert néhány dolgot szeretnék tisztázni.

Az elején többen úgy voltunk vele, hogy már majdnem elhittük az önök őszinte aggodalmát a nehéz helyzetbe került lakáshitelesekkel kapcsolatban, de aztán rájöttünk, hogy önök voltak nyolc esztendőig kormányon, és a tisztelt képviselő urak most rajtunk kérik számon azokat az önök által benyújtott javaslatokat, amelyeket állítólag az Országgyűlés nem fogad el.

De milyen javaslatokat tettek önök akkor, amikor bekövetkezett ez a probléma? Önök azt mondták, hogy mi a távoli múltról beszéltünk. Azok az emberek, akik most nehéz helyzetben vannak, nem tegnap, nem tegnapelőtt, hanem a távoli múltban vették föl ezeket a hiteleket. És, tisztelt képviselő urak és hölgyek, csak emlékeztetem önöket egy dologra, hogy milyen javaslatokat nyújtottak be önök, amikor kormányon voltak. 2005 végén benyújtottak az Országgyűlés elé, és elfogadtak egy ötéves adócsökkentési javaslatot, amit utána, a 2006-os választások után visszavontak. Ki is derült ráadásul, hogy ezt a javaslatot nem őszintén tették. És ezen javaslatuk kapcsán - amikor önök túl távoli jövőről beszélnek - azok az emberek rosszul mérték föl, hogy mekkora hiteltörlesztést képesek fizetni. Ezek után a mi szemünkre hányják, ami - megmondom őszintén, nem tévedtem akkor, amikor a felszólalásomat elmondtam - meglehetősen ízléstelen az önök szempontjából.

Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu