DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy említettem, bejelentkeztem rendes hozzászólásra is, és jó is, hogy a vége felé, mert egy kicsit összeállt a kép, hogy miről szól ez a módosítás.

Igazán nem is akarom önt - politikai értelemben végképp nem - támadni, mert nekem mindig az olimpiai bajnok marad, ezt hadd mondjam el, és tudom, hogy bizonyos politikai felelősségeket akkor is be kell vállalni, amikor nem mindig van érdemi lehetősége lépni, de azért ez a módosítás mégiscsak egy konfliktusra felhívja a figyelmet szerintem. Én ezt említettem tavaly is, csak akkor valahogy még nem látszott a vége a sporttörvény-módosításnak, ugye, ennek ma volt egy vitája a Felsőházi teremben, elindult egyfajta párbeszéd, de lesz ebben konfliktus szerintem a versenysport-szabadidő sportok logikán. Ugyan ez egy miniatűr leképezése szerintem, hogy egy olyan sportközalapítvány, aminek a többletforrása nem érkezett a kormányváltás óta, tehát meglévő forrásokból maradt valamekkora összeg ebben a sportközalapítványban, és ezeknek az újraelosztását gondolják máshogy.

Itt ma említette, hogy Török Ferenc úr az akadálya ennek a dolognak. Én remélem, hogy két olimpiai bajnok talán sportbarátsággal is meg tudja beszélni a dolgokat. Nyilván ez a személyes dolguk, ebbe nem akarok beleszólni, csak azt akarom mondani, hogy emögött lehet egy ilyen típusú konfliktus is, hogy szabadidősport kontra versenysport. Önnek becsületbeli ügy, hogy ki legyenek fizetve ezek az eredményességi juttatások. Nagyjából látom, hogy ez hogy alakulhatott: jött egy zárolás, és aztán ön meg mondta, hogy de hát ki kell fizetni ezeket az embereket. Önnek ez becsületbeli ügy, én ezt megértem. És akkor gondolom, mondták, hogy államtitkár úr, tessék megoldani. A mi államtitkárainknak is mondtak anno szerintem, még az MSZP kormányzása idején hasonlókat, és akkor ilyenkor próbál leleményes lenni az ember, ott talált szabad forrást, nyilván ezért gondolt erre a jogszabály-módosításra, hogy ennek be kell jönnie. Nyilván - hadd ismételjem meg - szerencsésebb lett volna azonban, ha megmarad az a forrás, amit ott el tud osztani, és akkor ezt az összeget még fel lehetett volna használni szabadidősport célokra. Valószínűleg erről nem ön tehet egyébként, hanem a költségvetési helyzet, nem is azért mondtam el, csak mégiscsak le szeretném fektetni.

Ha meg ez a konfliktus fennáll - szerintem fenn fog a későbbiekben -, arról már nem is beszélnék, én délelőtt is éreztem egy picit ilyet, hogy páran forgatták a fejüket, amikor például Borkai úr nagyjából elmondta az elképzeléseit arról, hogy egy csatornát ő hogy képzel. Nyilván egy olyan 11 fős testület működne az ő elképzelései szerint, amibe hat tagot delegálna az Olimpiai Bizottság ezen a logikán és ötöt az egyéb köztestületek. Persze, hogy ez hogy néz ki jogilag, ezt még most nem látjuk ebben a pillanatban, hogy egy köztestület, mi marad meg, mi nem marad meg, most ezeket nem is akarom idehozni, de az látszik, hogy dominánsan a MOB az, amelyik ebben dönteni fog. Ezt el is mondták korábban, hogy így képzelik az egy csatornát. Én csak egyre hívom fel a figyelmét, mert bennem ez állt össze, hogy nyilván itt egy versenysport-érdekeltség lesz. Szerintem még egy konfliktus van, hogy az olimpiai sportágak érdekeltsége lesz elsődleges, miközben olyan nem olimpiai sportág is van, ahol tömegek sportolnak, karatétól, sorolhatnám. Tehát hogy ezekből a konfliktusokból végül is az ön kezéből kikerülnek a döntési helyzetek teljes mértékben. Úgy kell majd valamiért politikai felelősséget vállalnia - most már késői órán is járunk, nem akarok ebből nagy polémiát -, hogy közben meg egy élsport, olimpiai sport lobbi fogja ezt a dolgot szerintem utalni. Láttam délelőtt, hogy páran ott forgatták a fejüket, jó, az elején vagyunk a dolognak, még nincs semmi kőbe vésve, de azt gondolom, hogy ebben még komolyan kell egyeztetéseket folytatni.

Szerencsés lett volna, ha talán Borkai úr vagy Bánki Erik is itt van ma, akkor talán elemezhettük volna ezt a fajta jövőt is. Csak azért hozom ide, mert ez a két módosítás, úgy látom, hogy az egyik az ön becsületbeli ügye, amiben kényszerpályán van, mondjuk ki, merthogy a költségvetés nem biztosít lehetőséget, a másik meg egy olyan ügy, amivel nincs is érdemben vitatkoznivaló, mert amúgy meg persze hozzáraktak még egy ügyet, amit egyébként rendezni lehetett volna a sporttörvény átfogó módosítása kapcsán is, de ki ne értene vele egyet azon a logikán, ahogy a nemzet színésze működik, hogy egyébként meg döntsék el ők, talán ez a legtisztább ebben a tekintetben.

Én mást nem is mondanák e helyütt. Van egy módosító indítványunk. Én változatlanul azt gondolom, hogy az alapító sem szól bele egy alapítvány dolgába, nem szólhat bele jogi értelemben. Tehát nekem nagyon furcsa ebben a tekintetben az, hogy a MOB hozzájárulása kell. És hogy akkor már mondjak valami olyat, amit a sporttörvény kapcsán is mondani fogok: szerintem akkor - hogy önről is vegyünk le ilyen módon terhet - van értelme szerintem a két csatornának, ez áll össze bennem. Tehát ha megmaradna a Wesselényi mondjuk egy ilyen szabadidősport típusú finanszírozása, amiben persze nyilván az alapító a kuratórium összetételében nagyon sok mindenbe beleszólhat egyébként, de nyilván olyan emberek lennének ott, akik szabadidősport-érdekeltek, és erre lenne egy fix forrás, akkor nem kavarodna össze ez a dolog, és nem néznének - nem akarok ilyen sötét fellegeket festeni - önre bizonyos kisebb érdekképviselettel vagy kevesebb érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkező sportszövetségek, hogy ők meg nem kapnak annyit, amennyit ők gondolnak. Én ettől félek, és azt hiszem, ha megmaradna a Wesselényi Sport Közalapítvány, akkor ebben lehetne egy olyan terepet meghagyni, ami talán ebben segítheti az ön munkáját is, meg azt is, hogy még a gyanúja se merüljön fel annak, hogy itt teljesen csak a versenysport érdekei érvényesülnek.

A módosító indítványunkat, kérjük, fontolják meg, de most már lesz részletes vita, úgyhogy majd talán ott folytatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu