SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 2005. november 25-ei hatállyal módosított 61. § (2) bekezdése értelmében: "Ha az idézett törvény 61. § (1) bekezdésében felsoroltakon kívül további kisebbség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel az e törvényben foglalt feltételeknek, legalább 1000, magát e kisebbséghez tartozó választópolgár e tárgykörben a népi kezdeményezésre vonatkozó aláírásgyűjtő íveket az Országos Választási Bizottság elnökének nyújtja be. Az eljárás során az országos népszavazásra és népi kezdeményezésre vonatkozó törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az Országos Választási Bizottság az eljárása során köteles kikérni a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását a törvényi feltételek fennállásáról."
A Magyarországon élő bunyevácok önálló nemzeti kisebbségként való elismerését célzó kezdeményezésre első alkalommal 2006 elején került sor; egy választópolgár által előterjesztett, a magyarországi bunyevác kisebbség nemzeti és etnikai kisebbségként történő elismerésére irányuló népi kezdeményezés tárgyában az Országos Választási Bizottság az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény által előírt eljárást lefolytatta, majd ennek eredményéről 2006. szeptember 11-én kelt levelében tájékoztatta az Országgyűlés elnökét.
Az eljárás részeként megkérték a Magyar Tudományos Akadémia véleményét is. Dr. Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének keretében lefolytatott szakmai vitát követően állásfoglalásában leszögezte: "A Magyarországon élő bunyevác közösség nem felel meg mindenben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésében előírt feltételeknek.
(20.10)
A bunyevác népcsoport egyike a magyarországi horvát nemzeti kisebbséget alkotó több, egymástól regionálisan is elkülönülő népcsoportnak. Sem a népcsoport történeti, nyelvi külön fejlődése, sem pedig a mai nyelvi helyzete nem indokolja a bunyevác csoport önálló kisebbségi közösségként való elismerését." A kormány az Akadémia véleménye alapján megegyező álláspontot fogadott el, és azt továbbította az Országgyűlés részére. Az Országgyűlés 2006. december 18-án megtartott ülésén a kezdeményezést 334 nem, 7 tartózkodás és 18 igen szavazat mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! 2009-ben ugyanaz a magánszemély ismételten kezdeményezte a bunyevácok önálló kisebbségi elismerését. Beadványára az Országos Választási Bizottság 2010. január 11-én megtartott ülésén hitelesítette az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát. Az Országos Választási Bizottság 2011. január 12-én megtartott ülésén tárgyalt ismételten a bunyevácok önálló nemzeti kisebbségként való elismerését célzó kezdeményezésről, és határozatával megállapította, hogy az országos népi kezdeményezés támogatására összegyűjtött érvényes aláírások száma meghaladja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 61. § (2) bekezdésében foglalt, az országos népi kezdeményezés érvényességéhez meghatározott számot.
A határozat jogerőre emelkedését követően az Országos Választási Bizottság az aláírások ellenőrzésének eredményéről tájékoztatta az Országgyűlés elnökét. Időközben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 61. § (2) bekezdése értelmében az Országos Választási Bizottság ismételten megkérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását a bunyevácok önálló kisebbségként való elismerésével kapcsolatos törvényi feltételek fennállásáról.
Pálinkás József, az MTA elnöke a jelenlegi eljárás keretében is állásfoglalást adott ki a bunyevácok önálló kisebbségként való elismeréséről, és azt megküldte dr. Bordás Vilmosnak, az Országos Választási Bizottság elnökének. A kiadott állásfoglalást az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének bevonásával a kisebbségként történő meghatározáshoz szükséges törvényi feltételek meglétének ellenőrzésére alapozták. A lefolytatott eljárás alapján az MTA elnöke leszögezi, idézem: "Egyetértve az MTA elnökének 2006. április 11-ei, az ügyben született első állásfoglalásával, megállapítható, hogy a Magyarországon élő bunyevác közösség nem felel meg mindenben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdésében előírt azon feltételnek, amely szerint a csoport olyan összetartozás-tudatról tesz tanúbizonyságot, amely mindezek - tudniillik a jogszabályban felsorolt egyéb feltételek - megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul, a jogszabályban kifejezetten előírt saját nyelv a hiányzó feltételek egyike. A magyarországi bunyevác közösségnek a kisebbségi törvényben való nevesítése nem járulna hozzá érdekeiknek a kisebbségi önkormányzatok rendszerében való hatékonyabb érvényesítéséhez."
Tisztelt Országgyűlés! A kormány megtárgyalta a bunyevácok önálló nemzeti és etnikai kisebbségként való elismeréséről szóló előterjesztést, és úgy döntött, hogy egyetértve a Magyar Tudományos Akadémia elnökének álláspontjával, a bunyevác közösséget a magyarországi horvátok történeti, néprajzi és nyelvjárási csoportjának tekinti, és figyelembe véve a népi kezdeményezésről szóló OVB-határozatot, nem támogatja a bunyevácok önálló kisebbségként történő elismerését.
Az OVB határozatát követően az aláírásgyűjtés kezdeményezője levélben kereste meg a miniszterelnök urat, aki válaszában jelezte: a kormány megvitatta a bunyevác kezdeményezést, az MTA véleményének ismeretében megfogalmazta javaslatát az Országgyűlés felé, amelyben azt rögzíti, hogy a kormány egyetértve az MTA szakmai véleményével, a magyarországi horvátok közösségébe tartozóknak tekinti a hazánkban élő bunyevácokat. A kezdeményezésről való érdemi döntés meghozatala a tisztelt Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány álláspontját elfogadva ne támogassa a bunyevácok önálló kisebbségként történő elismerését.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés