ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy aki a Móring József Attila jegyző úr által az imént ismertetett javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként 6-6 perc. Természetesen, mint ahogy azt már az előzőekben is említettem, nincs akadálya annak, hogy egy-egy vitaszakaszon belül a képviselő hölgyek és urak ismételt felszólalás keretében indokolják módosító javaslataikat. Ugyanakkor kénytelen vagyok képviselőtársaim figyelmét felhívni - már sajnos a tapasztalatok alapján is -, hogy felszólalásuk kezdetén jelöljék meg azt az ajánlási pontot, amelyről a vitában hozzászólnak és amellyel kapcsolatban véleményüket kifejtik. Köszönöm szépen.

Most pedig megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 2-5., 7-38., a 40. és a 43-51. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván ezzel kapcsolatban felszólalni. Köszönöm szépen. Elsőnek Bödecs Barna képviselő úrnak adok szót a Jobbik-képviselőcsoportból.

Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu