DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A sajátos okok miatt, hogy az előterjesztő megelőz, még Kocsis Máté korábbi felszólalására reagáltam volna. Egy utolsó kísérletet tennék arra, hogy elmondjam, ha ezt a javaslatot visszavonnák, és mondjuk, az f) pont környékére vagy akár a g) pontba a kormány is belekerülne, akkor nem állna elő az a sajátos helyzet, hogy létrehozunk egy olyan eseti bizottságot, amelyik az ellenzék kormányzati felelősségét vizsgálná, mert bármilyen viccesen is hangzik, tulajdonképpen erről szól ez a javaslat.
Illő tisztelettel azt javaslom, hogy ezt tegyék meg, és ha valóban megteszik, és a kormány ilyen típusú felelősségét is vizsgáljuk, akkor lehet, hogy célhoz fogunk jutni, így viszont ezt nemigen hiszem. Így nem más lesz ebből az előterjesztésből, mint az önök politikai akciója azért, hogy a felelősséget eltereljék maguktól.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés