SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Három módosító javaslatot nyújtottunk be, Kovács képviselő úrnak mondom, hogy azért nyújtottunk be hármat, mert végül is egy módosító javaslattal el lehetett volna intézni ezt a három módosítót, hiszen két helyen próbáltunk meg változtatni az önök törvényjavaslatában. Az egyik a feltételes mód, hogy nem "részesítheti", hanem "részesíti", tehát ne feltételes módban legyenek ezek a kifizetések, a másik pedig az esélyegyenlőség nevében a siketlimpiát kívántuk beletenni. És azért lett három módosító javaslat, mert megadtuk önöknek a választási lehetőséget, hogy legalább ebből a két módosításból az egyiket elfogadják. Egyiket sem támogatták a bizottsági ülésen, remélem, hogy esetleg megváltoztatja a tisztelt Ház majd a bizottság véleményét, és legalább az egyiket támogatják.
Miért tartjuk nagyon fontosnak ezt a két módosítást belerakni az önök által benyújtott törvénymódosításhoz? Azért, mert a feltételes mód, tehát úgy szól, hogy: "A Sport Közalapítvány hozzájárul a sporttehetségekkel foglalkozó speciális közoktatási intézmények működéséhez és fejlesztéséhez, valamint eredményességi támogatásban részesítheti a MOB-ban vagy az MPB-ben tagsággal rendelkező szakszövetségeket a különböző világversenyek után." Mi azt mondjuk, hogy ne részesítheti, hanem részesíti legyen. Miért fontos ez? Azért fontos ez, mert egyetértünk az egycsatornás támogatási rendszerrel, egyetértünk azzal, hogy egy központi irányítás legyen a sportban, és ez a MOB égisze alatt, viszont amivel nem értünk egyet, az az, hogy ez ne egy diktatórikus irányítás legyen, ne egy diktatórikus rendszerben működjön tovább a sport, és önök most teljes mértékben, mint ahogy az egypártrendszerre törekednek itt a parlamentben a választások óta, ugyanúgy a sportban is egy diktatórikus, egypártrendszerszerű irányítást képzelnek el.
Hogyha a "részesítheti" szó marad benne, akkor az is elképzelhető, hogy önök aszerint fogják részesíteni bármelyik sportágat, hogy éppen annak az adott sportágnak a vezetői milyen kapcsolatban vannak a MOB-bal, azok a vezetők esetleg mernek-e önökkel szemben bármilyen kritikát megfogalmazni, hiszen innentől kezdve nem mernek majd a sportirányítással kapcsolatban semmilyen kritikát megfogalmazni, mert önök eldönthetik, hogy egy adott sportágnak a világbajnoki vagy az Európa-bajnoki eredményeit részesítik jutalomban, vagy nem részesítik jutalomban. Hogyha valaki önöknek tetszik, akkor azt részesíthetik, hogyha nem tetszik, akkor pedig nem részesítik, ezért nagyon fontos az véleményünk szerint, hogy ne legyen egy ilyen feltételes mód.
Nem tudom, hogy abba belegondoltak-e, hogy ha egyszer véletlenül, Isten ne adja, még egyszer MSZP-kormány alakulna ebben az országban - és önök nagymértékben segítették az elmúlt időszakban ezt a törekvést, hogyha önök lekerülnek kormányról, önök egyértelműen az MSZP-t segítik ebben -, hogyha MSZP-kormány kerül hatalomra, akkor azok a sportágak, azok a versenyzők, akik most önökkel szoros kapcsolatban állnak, akkor azokat ugyanúgy majd az MSZP-kormány is részesítheti az elért eredmények után. Tehát egy sportolónak igenis úgy kellene készülnie a világeseményekre, természetesen minden sportoló elsődlegesen nem a jutalomért készül, hanem azért, hogy dicsőséget szerezzen az országnak, dicsőséget szerezzen saját magának, de mégis ott van a lehetőség arra, hogy ez meglegyen.
A másik, amit benyújtottunk, és amit szeretnénk, hogy a siketlimpia belekerüljön ebbe, az pedig az esélyegyenlőség. Az esélyegyenlőség, ami véleményünk szerint nagyon fontos, hogy a fogyatékkal élők között is meglegyen az esélyegyenlőség. E szerint a törvény szerint önök egyértelműen kiemelik a Paralimpiai Szövetséget, ugyanúgy a Paralimpiai Szövetség lenne az az egy szervezet, amelyik irányíthatná a fogyatékkal élők sportját, pedig a siketlimpiai versenyrendszerben versenyzők ugyanolyan feltételekkel rendelkeznek, mint a paralimpián indulók. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is mind a két szervezetet egyértelműen támogatja, pontosan azért, mert mind a két szervezet rendelkezik azokkal az ismérvekkel, amiket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismer. Tehát megvan mind a két szervezetnél a klasszifikációs rendszer, megvan a kvalifikációs rendszer, megvan az antidopping, tehát a dopping elleni harc, és megvan a sportinformációs rendszer. Hogyha mind a kettőnél megvan ez a lehetőség, akkor véleményem szerint ugyanolyan jogok illetnék meg őket.
Elnök úr, hogyha lehet, akkor kérném szépen az egy percet még pluszban.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés