SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm a képviselő úrnak legalább azt az elnézéskérését a sportolók nevében is, de akkor tegyük rendbe a dolgokat. A kiutazás és a felkészülés támogatása: egy fillérrel nem járult hozzá a siketlimpiai felkészüléshez és a kiutazáshoz az akkori MSZP-SZDSZ-kormány. Semmilyen támogatást nem adtak, ezért is van és fordulhatott elő jelen pillanatban az a helyzet, hogy az akkori időszakban a Fonesztől a hallássérültek szövetsége kapott egy 6 milliós célzott támogatást, amit különböző felosztásban kellett volna elkölteniük. Kénytelenek voltak nem a szerint a felosztás szerint elkölteni, pontosan azért, mert nem kaptak önöktől semmiféle támogatást, kénytelenek voltak arra fordítani ennek egy jelentős részét, hogy a felkészülés és a kiutazás megtörténjen. Pontosan ezért jelen pillanatban a Fonesz - egyébként jogszerűen - visszaköveteli ezt a 6 millió forintot a szövetségtől, amit a szövetség majd vissza is fog fizetni, hiszen a szövetség elnöke, Horváth Balázs a saját pénzéből vissza fogja fizetni a Fonesznek azt a 6 millió forintot, amit kénytelenek azért visszafizetni, mert önöktől egyetlenegy fillér támogatást nem kaptak arra, hogy kiutazzanak.

Tehát azért jó, hogy rendbe tettük ezt a dolgot, mert kijelenthető, hogy a tajvani siketlimpiára sem előtte nem kaptak semmilyen támogatást az MSZP-SZDSZ-kormánytól, sem utána nem kaptak semmilyen elismerést, vagyis ha ezt a csavarhúzókészletet és a kulcstartót nem nevezzük annak.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu