DR. BECSEY ZSOLT nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a válasz egy komplexebb kérdés, amibe bele kell helyeznünk azt is, hogy a kiskeresetűek és nagykeresetűek hogyan jártak az új struktúrával és az új adóval, ugyanis a kormány egy nagyon nehéz helyzetet örökölt, és egyszerre indított meg egy olyan gazdasági programot, amely a gazdasági növekedés potenciálját erősíteni kívánja - hiszen fölzárkózás nélkül nem tudunk kibontakozni -, javítja a versenyképességet is, és ezzel egyidejűleg hatékonyabb lesz, az államháztartást is helyre teszi.

Ezért indítottuk el a Széll Kálmán-tervet és a konvergenciaprogramban is megfogalmazott feladatokat, hiszen nem az volt a célunk, hogy megszorításokat hajtsunk végre, hanem konkrét határidőket is felölelő programot fogalmaztunk meg, amely az államháztartás strukturális átalakítását és általában a gazdasági és állami kiadások strukturális átalakítását célozza. Remélhetőleg ezzel a különböző államháztartási szegmensekben is megtaláljuk azokat a pazarló vagy irracionális elemeket és helyzeteket, amelyek révén hatékonyabb lesz az államháztartás, kisebb lesz a pénzügyi pazarlás, és nagyobb növekedési potenciált tudunk megvalósítani.

Emellett természetesen elindult egy másik típusú program is, amely a munkaerőpiacot és a munkára nevelést fogja meghatározni. A megörökölt gazdaságpolitikai filozófia szerint gyakorlatilag jobban megérte a szociális segélyekkel otthon maradni vagy feketén dolgozni, mint elindulni a munkaerőpiacra. Ez most a magyar kormánynak egy kiemelt célja.

Ami pedig magát a konkrét adótörvényt illeti, azt szeretném mondani, hogy a lényege az, hogy mindenkit egy lineáris módon adott ösztönzéssel nagyobb teljesítményre, nagyobb, lineárisan is számolható jövedelemre ösztönözzön, és ezáltal ne az legyen a mérvadó, hogy bizonyos jövedelemadó-ugrásnál vagy rétegugrásnál (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) visszafogja a teljesítményt.

Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu