KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gratulálok elnök úrnak, hogy a nyelvtörőt sikerült megoldania.
Tisztelt Államtitkár Úr! A hazai filmgyártás alapvető változások előtt áll, a múlt héten végre Andy Vajna kormánybiztos előállt a terveivel, de úgy tűnik, hogy a kérdések ezek után is csak szaporodnak.
Tavaly november 22-én éppen ön, államtitkár úr, az interpellációmra a következő választ adta: "Szeretném megnyugtatni a képviselő urat és a filmes alkotókat is, a nemzeti együttműködés kormánya készül arra, hogy a kényszerűen felvett bankhitelek miatt nehéz helyzetbe került alkotóknak segítséget nyújtson, és a hitelállományt felszámolja." Megelőlegezve a bizalmat, akkor én elfogadtam a válaszát, de sajnos azt kell látnom, hogy azóta sem történt semmilyen lépés az ügyben.
Ezért újra megkérdezem: történt-e, illetve várható-e valamilyen kormányzati lépés a Mozgókép Közalapítványon keresztül az állam által is aláírt szerződések teljesítése, illetve az utófinanszírozásban bízva, saját vagyonukat kockáztató filmes alkotók megsegítése érdekében? Egyeztet-e a konszolidáció kérdésében a Nefmi és a KIM a kormánybiztossal, és mekkora összeg jut az elmaradt kifizetések pótlására, illetve milyen alapon fognak dönteni az egyes alkotók között?
További kérdésem az, nem gondolja-e államtitkár úr azt, hogy igencsak kétséges az a koncepció, amely szerint egy nagyon szűk grémium, egy ötfős testület döntene gyakorlatilag az összes hazai mozifilm létrejöttéről, sőt bizonyos értelemben a tartalmáról is. Nem gondolják-e, hogy teljesen téves koncepció, amely üzleti alapra helyezné a nemzeti filmművészetet? Vagy ezek után a színházaktól és a múzeumoktól is megkövetelik, hogy profitot termeljenek?
Nem gondolják-e, hogy ordító összeférhetetlenség van aközött, hogy valaki a magyar adófizetők pénzéről döntve egy olyan piac alakítására szerez döntő befolyást, amelyben vállalkozóként vastagon érintett? Hogy csak két példát mondjak: a koncepció értelmében felszámolásra kerül a Mafilm és az összes hazai nagy múltú filmstúdió. Milyen műhely marad így a magyar filmek létrehozására? Csak nem az etyeki stúdió, amelynek egyik volt tulajdonosa maga a kormánybiztos?
Vagy nézzük a filmforgalmazást! Az új koncepció szerint többlettámogatás kérése esetén a Filmalap sokkal nagyobb beleszólást vindikál magának, és nemcsak az alkotás, hanem a filmforgalmazás területén, illetve a bevételekből is részesedik. Érdemes megnézni, hogy melyik a legnagyobb hazai filmforgalmazó cég: az Intercom, amely létrejötte óta kemény és igazságtalan piaci versenyben nyomta le a magyar piaci szereplőket, és amelynek a mai napig Andy Vajna az elnöke. Nem vonom kétségbe a kormánybiztos úr tisztességét, de mint tudjuk, még a szenteknek is maguk felé hajlik a keze.
A jelek szerint a magát nemzetinek mondó kormány lemondott a nemzeti filmművészetről, és egy hollywoodi produceri iroda mintájára képzeli el a magyar filmtámogatást.
Államtitkár úr, lesz-e még magyar nemzeti filmművészet? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés