PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát. A fogászati turizmus jelentőségét magam is ismerem, de hadd mondjam el, hogy legalább ilyen fontos a gyógy- és egészségturizmus, a városlátogatás, a konferenciaturizmus, az üzleti turizmus, ugyanilyen fontosak a reumatológusok vagy éppen a gyógytornászok is. Ez az összeg egy nagyon komoly összeg a fogászati turizmus fellendítésére, ami persze nem baj, csak azt is tudjuk, hogy ez döntően száz magánrendelőn segít, amelyeknek jelentős része a fővárosban, illetve a nyugati határszélen helyezkedik el.

Azt is el kell mondjam, hogy voltak olyan újságok is, amelyek ezt a döntést összefüggésbe hozták azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr és családja fogainak legfőbb őre a Bátorfi család, amelyik létrehozta a magyar fogászatiturizmus-fejlesztési programot és az Orvosi Turizmus Irodát. Én természetesen nem tartozom azok közé, akik egyáltalán feltételezik azt, hogy ezért kapták ezt az összeget, hanem nyilván a fogászati turizmus jelentőségére való tekintettel. De azért, hogy az emberek is így gondolkodjanak erről, tiszta, átlátható döntési viszonyok kellenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert tudja, ha nincs ez, akkor azt mondják, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu