ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nekem mindjárt a címmel vannak problémáim. Ugye, úgy szól a cím, hogy az "Európai Unió által elrendelt". No, kérem szépen, én úgy tudom, hogy önök annyira érzékenyek mindig az önök által olyan gyakran szalonképtelennek minősített dolgok iránt, ami pusztán abból áll, hogy valaki a nevén nevezi a dolgokat.
(17.40)
Akkor föl szoktak háborodni, hogy micsoda szalonképtelen szöveg ez. Nem tűnt fel önöknek, hogy ez is egy szalonképtelen szöveg? Birodalmak szoktak így az alattvalókkal szemben fellépni, hogy elrendelnek dolgokat. Az Európai Uniótól elvárhatná az ember azt, hogy azt mondja, hogy ez és ez a bizottság megtárgyalta ezt és ezt, ennek alapján felkérjük a tagállamokat, hogy jogharmonizáció keretében a saját jogrendjükbe illesszék be a határozatot. Azt, hogy elrendelik, kérem szépen, azt kell mondanom - én ugye végigdolgoztam a Rákosi-rendszert és a Kádár-rendszert, ilyen nem fordult elő -, tehát hogy mondjam, a magam részéről felháborítónak tartom, hogy elrendeli. No, ez az egyik.
A másik pedig az, hogy pontosan ebből kiindulva az embernek furcsa képzetei és furcsa asszociációk jutnak az eszébe. Ezek olyan birodalmi megnyilatkozások, amelyek rendkívüli módon irritálják az embereket, hiszen állítólag mi egy szabad nemzetek közösségébe léptünk be. Ebből következik, hogy egyik se utasíthatja a másikat, hanem felkérheti, még akkor is, ha előtte megállapodtak vagy megegyeztek. Hadd tegyem hozzá azt, hogy nem csodálkozom ezen, mert hiszen végül is a valóság mégiscsak az, hogy az Európai Unió - amiről tulajdonképpen nem tudjuk, hogy valójában ki vezeti és irányítja az Európai Unió döntéseit, de azt tudjuk, hogy - nem a nemzetek érdekeit szolgálja, hanem sajátos érdekeket szolgál.
Hadd tegyem hozzá azt is, hogy ennek kapcsán nagyon sok furcsa dolog jut az embernek az eszébe. Nem véletlenül említettem én a szocializmus vidám idejét, hiszen a szocializmusban megvolt például a Varsói Szerződésben a felhatalmazás arra, hogy a magyar hadsereg bevonulhatott a csehszlovák államba rendet csinálni. Kérem szépen, annak a lisszaboni szerződésnek, amelyet önök olvasatlanul aláírtak, van egy olyan passzusa, amelynek értelmében vele együtt hatályba lép a korábban megkötött velseni szerződés, amelyik kérem szépen, milyen érdekes, egy nemzetközi csendőrséget hoz létre abból a szempontból, hogy ahol véletlenül lázadoznak a kormány intézkedései ellen, ott be lehessen vetni külföldi, tehát nem a saját ország saját erőszakszervezetét, hanem külföldi csapatokat, méghozzá az európai csendőrség csapatait; ott még a csendőrség se zavarta önöket.
Hadd tegyem hozzá, hogy ilyenkor tényleg az jut az ember eszébe, hogy az Európai Unió a legjobb úton van afelé, hogy megszűnjön, tudniillik az ilyen nagybirodalmi allűrökkel rendelkező testületek, nem is tudom, minek nevezzem, hatalmi mámorban szenvedők többnyire egy bizonyos szint után szét fognak pukkadni, mint a léggömb.
Na, hogy szakmailag is hozzászóljak valamit ehhez az egészhez, azt kell mondanom, hogy persze, hát ha elrendelték, akkor egy jó vazallus végrehajtja, kérem szépen, itt nincs is semmi probléma. Csak gondolják meg azt, hogy maguk terrorizmusról beszélnek és terrorizmus elleni fellépésről. Kérem szépen, gondolják már végig egyszer, hogy ki a terrorista, és ki az, aki a saját nemzeti, hogy mondjam, vagyonát, a saját nemzeti szokásait, a saját nemzeti megszokott életritmusát és a saját hazáját védi, és ki az, aki ez ellen lép föl valami olyan álszöveggel, hogy megtanítja azokat, akik még nem tudják, hogy milyen is az a nyugati demokrácia, amelynek a keretébe tulajdonképpen minden belefér, csak az nem, hogy az adott független állam továbbra is független maradjon. Ezt gondolják végig, kérem szépen, mert azt kell mondanom, hogy a Habsburg-ház szempontjából terrorista volt, kérem szépen, Bocskai, terrorista volt Rákóczi Ferenc, terrorista volt Kossuth Lajos. Ezt gondolják jól végig, kérem szépen! Ezt nagyon ajánlom a figyelmükbe. (Taps a Jobbik soraiban.)
Ha megnézzük ebben a jogszabályban a felsorolt államokat, hogy kiket érint ez a határozat vagy ez az elrendeltség, akkor az is feltűnik, hogy nem véletlen az a csoport, amelyik ebbe belekerült. Vajon európai érdek az, hogy ezt az egész csoportot úgy, ahogy áll, terroristaként kezeljük vagy terrorizmusra, hogy mondjam, felbujtogató államoknak kellene beállítani? Nem hiszem, kérem szépen, mint ahogy az is egy érdekes dolog, hogy Szaúd-Arábia például kimaradt ebből. Milyen érdekes, milyen furcsa ez! Hát vajon milyen érdek húzódik meg emögött?
A szakmai részhez pedig annyit, kérem szépen, hogy persze önök hozhatnak ilyen jogszabályt, hozhatnak ilyen törvényeket. Kérem, a terrorizmus, a valódi terrorizmus pénzügyi bonyolítása nem nagybankokon keresztül történik; hát pontosan a globalizmus, az önök által annyira szeretett globalizmus hívta életre és támogatja azokat a zugbankokat, amelyek a Kajmán-szigetektől ki tudja, meddig bármit teljesítenek, és még önök leellenőrizni sem tudják, ez ilyen egyszerű. Ha pedig a nagybankokat kellett ellenőrizni, kérem, a legális nagybankok lebonyolított üzleteit bármikor bármilyen határozattal, bírói határozattal, ügyészségi határozattal bármikor meg lehetett nézni, bármikor lehetett őt ellenőrizni enélkül is.
Hadd tegyem hozzá, hogy még az igazi célját sem értem ennek az előírásnak. Úgyhogy engedjék meg nekem, hogy azt mondjam, hogy furcsa asszociációkra módot adott ez a rendelkezés, de egyébként gyakorlati értelmét nem látom.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés