PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Kezdem nagyon röviden. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Csak igen röviden reagálnék Gőgös képviselőtársam megjegyzésére. A 24-szeres minimálbér-javaslatunk, aztán a megegyezéssel 18-szoros minimálbér lehetősége természetesen a jelenlegi rendeletek, rendelkezések értelmében is biztosított. Tehát ennek ebben az évben egészen biztosan megvan az igénye, és megvan a javaslatunk is.
A másik pedig az, hogy az is nyilvánvaló, hogy a költségvetés nem tekintheti, de az egész államháztartás és a gazdaságunk nem tekintheti tétlenül azt, hogy közben a forrást biztosítani kell. A forrásbiztosítás a kasszák biztonságát is jelenti, és ahhoz a feltöltéshez kell olyan gazdasági döntéseket is hozni, és nyilván ez történik, hogy munkahelyek teremtésével - de benne is van a törekvésekben, hogy munkahelyteremtés, hogy a munkahelyteremtéshez milyen feltételek kellenek, és ez jelenleg a mostani alkotmányon belüli kiegészítésként jelenjen meg a jövő esztendei alaptörvény működtetéséhez.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés