L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak nagyon röviden. Eleve furcsállom Hiller képviselőtársam mostani megszólalását, ami nyilvánvalóan annak szólt, hogy Szőcs Géza államtitkár úr, aki több sajtónyilatkozatában is kifejtette a magyar nemzeti digitális archívum létrehozásának szükségességét, jelen van köztünk, nyilvánvalóan ezért ismételte meg Hiller képviselőtársam azt, amit az általános vitában is elmondott; de most a részletes vitánál tartottunk.
Mindösszesen egy módosító indítványt nyújtott be egyik jobbikos képviselőtársam a törvényjavaslatomhoz. Ez a módosítás egy technikai javaslat volt, ami értelmetlen volt, hiszen olyan módon akarta kijelölni a nemzeti kulturális ügyekért felelős minisztert, hogy nem vette figyelembe azt, hogy már korábban ezt a jogszabálytervezet megtette. Tehát ezért sem támogattuk, nem azért, mert egyébként tartalmilag ne értettünk volna vele egyet, hanem technikailag fölösleges volt, értelmetlen volt. De Hiller képviselőtársam nem erre az egyetlenegy módosító javaslatra reagált, hanem elmondta ugyanazt, amit már az általános vitában is elmondott.
Úgyhogy én zárásképpen csak ugyanazt tudom megismételni, amit az általános vitában én magam is elmondtam, hogy ez a törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy olyan nagyszabású és átfogó digitalizálási programok induljanak be, amelyek révén Magyarország leküzdheti azt a hátrányát, amelyet az utóbbi években kénytelen volt elszenvedni. Én sokkal inkább a lehetőséget látom ebben a javaslatban, amelyet benyújtottam a tisztelt Ház elé, hogy a meglevő, széttöredezetten működő digitális archívumokat egybefogjuk, másrészt az eddig szűz területeken olyan digitalizálási munkát kezdjünk meg, amelyek a magyar kulturális örökség, szellemi hagyaték digitalizálását, egy digitális platformon való széles körű hozzáférését biztosíthatják.
Éppen ezért arra kérem képviselőtársaimat még egyszer, hogy szíveskedjenek ezt a törvényjavaslatot szavazatukkal is támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés