L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Láthatólag a magyar gazdák helyzete nem könnyű az uniós támogatási rendszer miatt, ugyanakkor nagy tisztelettel és örömmel fogadom azt, hogy a minisztérium mindent megtesz a magyar gazdák helyzetének javítása érdekében. Meg kell tennünk mindent azért, hogy 2013-tól legalább ezen a területen kicsit igazítsunk a támogatási rendszeren, attól függetlenül, hogy magam egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy el lehet választani a termeléstől a támogatást. Áldozatai vagyunk egy olyan uniós politikának, amely bizony ma a magyar termelőket nagyon nehéz helyzetbe hozza.

A körzetemben van olyan állattenyésztő, aki pont kétszer annyi állatállomány után kap támogatást, mint amennyivel rendelkezik, és olyan is van, aki csak a töredéke után kap támogatást. Ezt joggal kifogásolják a gazdák, igazságtalan a rendszer, és szerintem keményen kell ezt a véleményt az Unió felé is megjeleníteni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm a válaszát, államtitkár úr, elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu