DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán hosszasan nem kívánok érvelni amellett, hogy miért támogatja a kormány azt a képviselői indítványt, amely egy vizsgálóbizottság felállítását célozza, annál is inkább, mert képviselőtársaim, az előterjesztők kiválóan bemutatták, hogy mi is lesz a feladata ennek a bizottságnak, illetve mi indokolja, hogy ezt a bizottságot fel kell állítanunk. Néhány súlyponti kérdésre azért mégis engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet, illetve néhány általános összefüggésre, amit gondolom, a bizottságnak magának is vizsgálnia kell, hogy ennek az egész folyamatnak a tanulságait kellőképpen levonhassuk, kiértékelhessük azt a folyamatot, és a továbbiakban az európai uniós és hazai politikánkban ezeket a tanulságokat érvényesíteni tudjuk.

Mindenekelőtt arra szeretném felhívni a figyelmet, amire ez az eset, ez az állatorvosi ló, a cukoripar privatizációja és azután a teljes cukortermelési lehetőségünk elveszítése rávilágít, szóval ez az állatorvosi ló magán hordja mindazokat a jeleket, amelyek itt az elmúlt 20-22 évben a magyar mezőgazdaságot, vidéket, a magyar élelmiszeripart sújtották, jelzi azt a helyzetet, ami akkor alakul ki, ha elveszítjük azokat a kapacitásainkat, amelyek a nemzet biztonságát garantáló élelmiszer-ellátást, vízellátást, energiaellátást jelentik.

Ezek olyan eszközök, olyan stratégiai iparágak, mondhatom, amelyeket nem szabad, bűn kiadni saját nemzeti kézből, tehát ilyen értelemben vizsgálni kell a szándékokat is, hogy mi lehetett a motívuma annak, hogy mindezek ellenére ez történt Magyarországgal, ami történt. Azt gondolom, hogy vizsgálni kell ennek keretében a privatizátorok funkcióját, szerepét, és az egyéni gazdasági későbbi tevékenységüket is. Úgy látszik, hogy azok, akik jelentős mértékben hozzájárultak ehhez a helyzethez, akik privatizálták annak idején azt a 12 gyárat, vagy legalábbis közreműködtek egy ilyen helyzet kialakulásában, azok miközben a nemzeti vagyon egy jelentős része kikerült a nemzeti hatáskörből, azonközben a saját magánvagyonaikat jelentős mértékben gyarapították.

Nem kerülhető ki, hogy ezt a kérdést is megvizsgáljuk, vagyis hogy mi történt azokkal a szereplőkkel, és hogyan alakult a sorsuk a későbbiekben, akik ezt a folyamatot kellőképpen előkészítették, vagy mondhatnám, asszisztáltak ehhez a folyamathoz. Érdekes, még meg sem alakult a bizottság, és a privatizátorok már kezdik magyarázni a bizonyítványt. Hadd olvassak fel egy ilyen mondatot, hogy "a privatizációs tranzakciók a management és a befektetők közötti megállapodás alapján jöttek létre, amelybe sem az FVM-nek, sem az ÁVÜ-nek nem volt érdemi beleszólása". Gondolják el: állami cégekről van szó, és se az FVM-nek, se a kormánynak, se az ÁVÜ-nek semmi köze nem volt ahhoz, ami Magyarországon történt. Nem véletlenül kezdik magyarázni a bizonyítványt valószínűleg, tehát egy hangsúlyt szeretnék oda kitenni, hogy a privatizátorok szerepét személy szerint is meg kell vizsgálni, hogy kik is voltak azok, akik ilyen helyzetet alakítottak ki, aminek következtében a 12 gyárunk mindegyike nagyjából két ország érdekeltségi körébe került, két konkurens ország érdekeltségi körébe: az osztrákok vittek el 7 gyárat, az Agrana, ráadásul egy érdekeltségnek adtuk oda az összes gyárunkat, ezzel tökéletesen kiszolgáltatva magunkat; négyet pedig a franciák vittek el, és volt egy vegyes, francia-brit konzorcium is, aki egy gyárunkat elvitt. Vizsgálni kell tehát, azt hiszem, ennek a privatizátorok oldaláról felmerülő kérdéseit is, és talán ez eddig még nem fogalmazódott meg ilyen határozottan, de azt gondolom, hogy ha tiszta viszonyokat akarunk teremteni, akkor világossá kell tenni, hogy ki miben játszott ebben a folyamatban, ki milyen szerepet játszott ebben a folyamatban.

A másik ilyen fontos dolog, azt hiszem - ezt a képviselő urak is jelezték, és az előterjesztés maga is tartalmazza -, maga az a része a hazaárulásnak, ami az európai cukorreform kapcsán történt. Az Európai Közösség is elképesztő dolgokat művel időnként, de valóban, ahogy Ivanics képviselő úr mondta, ebben a közösségben aztán igazán fontos az, hogy ki-ki a saját nemzeti érdekeit képviselje. Nos, a cukorreform kapcsán a nemzeti érdekképviseletnek a nyomait se tudjuk felfedezni, sőt egyfajta asszisztencia zajlott, a nemzeti érdekeink ellenében történtek a lépések, józan ésszel megmagyarázhatatlanul. Vizsgálni kell tehát itt is, hogy mik voltak az indokai, mi indokolhatta, milyen személyes motívumai lehettek adott esetben, és milyen személyes konzekvenciái kell hogy legyenek adott esetben annak, hogy Magyarország szinte egyedülállóan a jelentős cukorrépa-termesztők közül a saját kvótáinak, termelési jogosultságainak a 74,1 százalékát így felajánlotta. Érdekes az, hogy más országok hogyan reagáltak erre a cukorreformra, nem volt ugyanis kötelező, nem kellett ilyen mértékben részt venni ebben az európai uniós úgynevezett cukorreformban, amit 2006-ban indítottak.

Mondok néhány példát, hogy a régi tagállamok közül, a bent lévők közül ki mennyivel vett részt ebben: Franciaország 16,6 százalék, Németország 20,7 százalék, Nagy-Britannia 13,5 százalék, az osztrákok, akik megvették a mi cukorgyárainkat, hogy aztán leépítsék - nyilván ennek következében is -, 13,5 százalékot adtak be a kvótájukból 2006-ban; a dánok 17 százalékot, hogy a régi kisebb-nagyobbakat említsem, tehát valahol itt a 10-20 százalék között mozgott a termelési jogosultság felajánlása. Az újonnan csatlakozottak közül Lengyelország 20,7 százalék, Csehország 21,6 százalék, Románia 4,1 százalék. A felajánlott termelési jogosultságok átlaga, tehát ha az összeset vesszük, a teljes csökkentés 28,2 százalék volt.

Forrás: parlament.hu