DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Ház! Képviselőtársaim a Jobbikból már elmondták, hogy ez a törvény nem alkalmas arra, hogy megfelelő módon szabályozza ezt a rendkívül fontos területet, amit az Állami Számvevőszék jelent. Hogy mindenki értse, hogy közérthető módon fogalmazzam meg: 30 paragrafusban valóban nem valósítható meg, hogy kellő részletességgel és átfogóan rendezze az egész törvény az Állami Számvevőszék működését és az ellenőrzéseket. Tehát ez az átlagember számára is egy olyan tény szerintem, ami érthető.

Nézzük meg egy kicsit részletesebben, amik nekem itt rögtön szemet szúrtak! Az 1. § úgy rendelkezik, hogy az Állami Számvevőszék jogállását és hatáskörét az alkotmány és e törvény, amiről tárgyalunk, határozza meg. Ez egy világos, egyértelmű szabály. Ehhez képest a 3. § (1) bekezdése azt mondja, hogy az Állami Számvevőszék feladatait és hatáskörét e sarkalatos törvény és más törvények állapítják meg.

A jogforrási hierarchia tisztaságát és egyértelműségét segíti, hogyha később nem kell más törvényekben is rendelkezni az Állami Számvevőszék feladat- és hatásköréről. Megfelelő és kellő gondossággal elvégzett előkészítés után most itt lenne a lehetőség, hogy egy olyan törvény szülessen, ami majd ne egy másik törvényen keresztül kerüljön módosításra, mint ahogy sajnálatos módon megszoktuk itt a salátatörvényeket az elmúlt egy év rohamtörvénykezésében. Tehát erre hívjuk fel újra a kormány és a szakmai szervezetek figyelmét, hogy ezért van szükség arra, hogy egyeztessünk, és megfelelő társadalmi és szakmai egyetértéssel tudjunk egy ekkora jelentőségű törvényt elfogadni.

A törvény 1. § (5) bekezdése azt mondja, hogy az Állami Számvevőszék a megállapításai alapján az illetékes szervezetnél eljárást kezdeményezhet. A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy jobb lenne itt az egyértelmű "kezdeményez" megfogalmazás, amit alátámaszt a 30. § is, ahol bűncselekmény gyanúja esetén az Állami Számvevőszék köteles az illetékes hatósággal azonnal közölni a megállapításait, de egyéb jogellenes cselekmény esetén a felelősség tisztázását, érvényesítését kezdeményezheti. Tehát egy kicsit aggályos, hogy milyen mérlegelési jogkör alapján fog ebben az esetben eljárni az Állami Számvevőszék vezetője, és mi alapján dönti el, hogy ha már jogellenességet észlelt, akkor ő kezdeményez eljárást, vagy nem kezdeményez. Sokkal egyértelműbb az imperatívusz megfogalmazás, hogy kell, és kötelező legyen kezdeményeznie.

Újra az 1. § (6) bekezdése kimondja, hogy az Állami Számvevőszék jelentései, az abban foglalt megállapítások, következtetések bíróság vagy más hatóság előtt nem támadhatóak meg. Ez önmagában helyes, de szintén a törvény végéhez, a 29. §-hoz lapozva, lehetővé teszi az észrevételezési jogot annál a szervezetnél, amelyikkel szemben valamiféle megállapítást, intézkedést tett. Ez rendjén is való, csak a későbbi büntetőeljárás vagy bármilyen hatóság által kivitelezett eljárás során aggályos lehet, hogy melyik lesz az a szakértelemmel rendelkező szerv, ha más nem támadhatja meg, amelyik mondjuk, egy ellentmondás vagy valamiféle szakmai vita kialakulása esetén azt tudja mondani kellő eréllyel, hogy márpedig az Állami Számvevőszék ebben vagy abban az esetben tévedett. Mert ugye, senki nem tévedhetetlen, és fel kell készüljünk rá, hogy hibát a mégoly felkészült kollégák is fognak elkövetni az eljárásaik során.

A 2. §, és itt egy újabb fontos ponthoz értünk, kimondja, hogy az Állami Számvevőszék költségvetését úgy kell megállapítani, hogy ne legyen kevesebb az előző évi költségvetésnél. És itt talán a legaggályosabb pontot emelném ki ebben az egész munkában, ami kapcsán rohamtempóban sikerült legyártani ezt a 33 paragrafust, hogy a Fidesz zsákmányszerzésének egy újabb állomásnál tartunk. Tehát hogy 12 évre kinevezzék az Állami Számvevőszék elnökét, ez a politikai helyzet ismeretében érthető.

A költségvetés... - és itt nyilván ismerni kell hozzá a magyar belpolitika realitását; azt akarja ezáltal kifejezésre juttatni, hogy a 12 év alatt nyilvánvalóan ne legyen elmozdítható az elnök egy olyan megváltozott, kormány általi zsarolással, hogy megmondják neki: amennyiben nem mondasz le a pozíciódról, akkor mondjuk, lecsökkentjük felére az Állami Számvevőszék költségvetését.

Tehát látszik, hogy ezt a zsákmányszerzést ilyen módon is megpróbálják bebetonozni, ami nemcsak azért aggályos leginkább, mert mi most ellenzékben vagyunk, és a kormányt hivatalból is bírálnunk kell, és a pofátlan zsákmányszerzés miatt ezt meg is érdemli, de azért is, mert azért a kormányok jönnek-mennek. Nyilván egy kellemetlen válsághelyzet van, amiből egyelőre nem látjuk a kiutat, és nem látja a kormány sem a kiutat.

(14.20)

De ebben úgy próbálja ezt megtenni, hogy az Állami Számvevőszék, amely felelős az államháztartás gazdálkodásának, gyakorlatilag valamennyi központi költségvetésből gazdálkodó szervezet ellenőrzéséért, tehát akiket szintén a kormány nevez ki, ennek az elnökének egy kormány által kinevezett volt fideszes politikust tesz meg, aki gyakorlatilag ily módon saját magukat kellene ellenőrizze.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mennyire lesznek kollegiálisak, illetve szigorúak ezek az ellenőrzések, amelyeknek a nem kellő száma itt már többször elhangzott a jobbikos hozzászólások során. Tehát nem tartjuk jónak, hogy a kormányzati politika a saját maga ellenőrzését is egy saját maga által kinevezett, bebetonozott és megválasztott szervvel próbálja elképzelni.

Javasoljuk az egész törvényjavaslat visszavonását és újragondolását. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu