HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Heintz Tamás képviselőtársamhoz csak annyit, hogy a Medgyessy-féle 50 százalékos béremelést, ha jól emlékszem, a Fidesz-frakció is megszavazta, a szociális népszavazást is önök kezdeményezték. Az elmúlt 8 évben, ami az egészségügy strukturális átalakításáról szólt, önök ezt megakadályozták. A szocialista kormányok valóban nem akartak hozzányúlni az önkormányzatokhoz, nem akartak járási kormányhivatalokat létrehozni, nem hoztak létre megyei kormányhivatalokat, hogy a kistelepülések önkormányzatait megszüntessék, és ezzel a települések és az ott élő emberek önkormányzási jogát elvegyék.

Egyébként itt a szerződésről, Répássy államtitkár úrnak mondanám, amiről itt vitatkozunk, az egyik, ami a rendőrökkel köttetett, a Hszt., az 1996-os keltezésű. A katonákkal pedig az Orbán-kormány alatt jött létre az a szolgálati törvény 2001-ben, amikor önök voltak kormányon, és ebben a törvényben önök ismerték el, az akkori Orbán-kormány ismerte el azt a szolgálati időt, amire most önök azt mondják, hogy nem jár, és ön itt ezt kétségbe is vonja. (Dr. Répássy Róbert: Nem mondtam, hogy nem jár, csak nem szerzett jog, ezt mondtam!)

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu