DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Mindenekelőtt képviselőtársamhoz szólnék, aki az imént rendre intett, mondván, hogy nincs helye itt sárdobálásnak. Megmondom őszintén, nem igazán érzékeltem a magam hozzászólásából, hogy mi tekinthető abban sárdobálásnak. Ha a véleményemet, illetve a tényeket közlöm, az szerintem hozzátartozik ennek a vitának a menetéhez. Külön is megkérem elnök urat, hogy ha úgy érzékeli, hogy én megengedhetetlen magatartást tanúsítok, tessék külön engem erre figyelmeztetni, de én azt nem vettem ki, hogy ilyet mertem volna megtenni.
Képviselőtársamnak annyit mondok, hogy a szegény megszüntetett iskola részére elég súlyos kritikát tetszett megfogalmazni, amikor azt mondta, hogy a megszüntetése egyben az egészségügyi oktatás magasabb szintre emelése. Én ezt teljesen másképp látom, és az a 800-900 diák is teljesen másképp látta, aki kiment képviselőtársam elé tüntetni, és akiket nem tetszett fogadni az ifjúsági konzultáció jegyében. A szülők is másképp látják. Szerintünk más lett volna az útja az egészségügyi oktatás magasabb szintre emelésének, miképpen más útja van szerintem az egészségügy javításának is. A jelenlegi forráskivonást nem az ország gazdasági helyzete okozza, hanem az, hogy önök ezt a pénzt másra kívánják költeni: hivatalépítésre, erőszakszervezetek kiépítésére és más kormányzati célokra. Nekünk meg az a véleményünk, hogy ennek a pénznek itt a helye, és az egészségügy fejlesztésére kellene fordítani. Úgy látszik, hogy ez egy megoldhatatlan és feloldhatatlan ellentmondás közöttünk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés