DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Államtitkár Úr! A vidék óriási várakozással volt, mint ahogyan az egész ország, 2010 áprilisa után, és azt gondolom, hogy ez a várakozás nagyon nagy mértékben az elmúlt időszakban talán a teljesedés irányába is fordult, mégis úgy gondolom, a mi dolgunk az, hogy arról is szóljunk, ami talán hiányosság, ami még szükséges, és amin változtatni kell.

Az a vidék, amelynek a várakozása meghozta ennek a kormánynak a kétharmados többséget, és amit nem szabad elfelejtenünk egyetlen pillanatra sem, hogy ennek a kétharmadnak az alapja a magyar vidéken született meg, ma még számos tekintetben a várakozás álláspontján van. Nem vitás, hogy olyan hagyatékot örökölt mind a kormány, mind pedig ennek az agrárágazata, amely hagyaték iszonyatos nehézségeket okoz. Hiszen az elmúlt időszakban, és most nemcsak a nyolc évről, hanem az elmúlt húsz évről beszélek, kialakult Magyarországon egy szerencsétlen birtok- és tulajdonszerkezet, kialakult egy olyan helyzet, ahol a termelési szerkezet is rendkívül rossz, és ahol - ez az egyik legsúlyosabb, amiről ma szólni kívánnék - humán területen, az emberi erőforrások területén is rendkívül rossz helyzet alakult ki.

Ezért nagy várakozással voltunk és vagyunk az iránt a tervezet iránt, amely vidék- és agrárstratégiaként ma már széles körben ismert az országban. Hálásak lehetünk azért, hogy a tárca nem egyszerűen csak ismertetéseket hajtott végre az országban, hanem vitákat folytatott le. Mi, kisgazdák kezdettől fogva azon az állásponton voltunk, hogy ebben a vitában részt veszünk, és a javaslatainkat is megtesszük, egyértelmű ugyanis a számunkra, hogy ez egy olyan közös ügy, amelyben csak közösen, az ország minden részéhez tartozó és nem utolsósorban minden oldalhoz tartozó részvételével lehet sikert és eredményt elérni.

A kormány az elmúlt egy év alatt számos olyan eredményt ért el, amelyet mi kifejezetten közérzetjavítónak érzünk, elsősorban kiemelném talán azt, hogy a piacok tekintetében megkísérelt egy olyan helyzetet teremteni - ma még csak fél sikerrel, tegyük hozzá -, amely helyben igyekszik az árunak piacokat teremteni. Ez nagyon fontos. Nagyon fontos az is, hogy az élelmiszerek területén az ellenőrzés szigorúan és nagyon nagy biztonsággal kerüljön lefolytatásra, legyen az belföldi vagy külföldi áru - nyilvánvalóan a belföldit egyszerűbb, a külföldit nehezebb, de ellenőrizni kell.

Kilenc pontban tettünk javaslatot az agrártárca irányába, amely kilenc pontban felsoroltuk azokat a javaslatokat, amelyeket vagy a stratégiában, vagy ezt követően, még inkább majd a sarkalatos törvényekben és programokban szeretnénk viszontlátni. Ma három olyan tételt szeretnék kiemelni, amelyek szorosan összefüggenek.

Az első olyan tétel, amely meggyőződésem szerint nem halasztható, a tulajdon- és birtokszerkezet rendezése. Enélkül meggyőződésem szerint nem lehet továbblépni a magyar mezőgazdaságban, de nem lehet megvédeni se a magyar termőföldet, amelyre oly sokan vállalkozunk, és amelynek a sikere oly nagy mértékben függ ettől, hogy vajon milyen tulajdon- és birtokszerkezetet hozunk létre. Erőteljesen támogatjuk, hogy a tárca a kis- és középbirtokot helyezi középpontba (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nincs is más!), de ugyanakkor azt is nagy hangsúllyal mondanánk, hogy a kis- és középbirtok megvédése nem lehetséges akkor, ha nincs társas és szövetkezésen alapuló együttműködés. Enélkül ez nem fog működni, enélkül ezek nem lesznek életképes kis- és középbirtokok, nem lehet akkor az öt és tíz hektáron megmaradni, márpedig ez sarkalatos kérdés.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy elinduljon egy szociális földprogram. Ne úgy, hogy egy-két településen egy-két polgármester az, aki ebben kezdeményez valamit, hanem egy állami támogatással, központi akarattal és támogatással elindított, önkormányzatok bevonásával folytatott szociális földprogramot kell elindítani, mert ezzel függ össze az, amiről ma alapjában szólni szerettem volna, az idő rövidsége miatt ilyen összefogottan talán vagy egy kicsikét, azt kell mondanom, ugyanakkor sok mindenre kiterjedően is.

A humán erőforrás ma Magyarországon nagyjában-egészében úgy néz ki, hogy miközben a magyar vidéken helyenként 80 százalékos munkanélküliség van, a mezőgazdaság iránti, munka iránti fogékonyság viszont rendkívül csekély - ezen változtatni kell. Az az oktatási program, amely el fog indulni, nagyon szeretném, ha magába foglalná azt, ami valamikor nagyon jól működött: hogy helyben, faluban, településen már gyermekkorban kezdjék el megtanulni azt, hogy a mezőgazdaság nem valami lealacsonyító foglalkozás, hanem felemelő foglalkozás abban részt venni. És meggyőződésem szerint ez a szociális földprogram lehet az, amely majd kiemeli és visszavezeti a munka világába a magyar vidéket.

Végül, de nem utolsósorban azt remélem, hogy az elkövetkezendő idők olyan programokat is hoznak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyek a bizalom erősítését és a bizalom fenntartását hozhatják meg.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu