PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Úgy látom, a szemközti oldal kiürült. Ezt sajnálom, mert éppen most akartam megdicsérni bevezetésképpen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ó, ne tedd! Nem érdemlik meg!) Egyrészt azért szerettem volna megdicsérni, mert úgy tűnik, hogy minden felszólalásukban, bármelyiket is veszem a nemkívánatos fogalmak közül, mégis valamiképpen egy közösség iránti felelősség formáit legalábbis megmutatják. Nagyon örülök, mert mindig mondtuk és gyakorta hangsúlyozzuk, hogy vannak ügyek, amelyek pártok fölötti ügyek, ilyen az idősügy, hogy a saját területemről is szóljak, és ilyen az egészségügy, és sok minden egyéb más is, de nyilvánvaló, hogy a pártok fölöttiség azonban nem azt jelenti, hogy a kormányzás helyett lehet ezeket megoldani.

A kormányzás és a mindenkori kormányzás pártok révén alakul ki, tehát nyilvánvaló, hogy az a közfelelősség és közkötelesség, ami ebből származik mindannyiunk számára, szakmákra, szakmapolitikára és az egyedekre egyaránt, az a közköteles közfelelősséggel és az egyedfelelős egyedkötelezettséggel együtt értelmezhető. Amikor átnéztem ezt a törvényjavaslatot, amely módosítást nem szeretem salátatörvénynek minősíteni, félrevezet bennünket, itt is kiderült már, hogy a salátának különböző árnyalatait, formáit, leveleit s a többi hoztuk előtérbe, nem! Megítélésem szerint ezzel a törvénytervezettel - és tisztelet az alkotóinak, a kimunkálóinak, rendkívüli munkát végeztek eddig -, mindenképpen az a véleményem, hogy tapasztalatilag és tudományosan alapozott, rendszerszemlélettel a zilált, gyakorta hibás rendszergyakorlatot kívánjuk vele rendezni. Ez benne van abban a fogalmazásban is, hogy a törvényjavaslat célja többek között elsősorban a Széll Kálmán-tervben foglaltak végrehajtása, valamint az egészségügyi ágazati törvényekben foglalt szabályozás pontosítása, korszerűsítése, különösen a népegészségügy, az egészségügyi ügyelet, az egészségbiztosítás területén. Tiszta, világos beszéd.

Az egészségbiztosítási törvény módosításának pedig a lényege, hogy a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét - erre volt bőven tapasztalatunk - a minimálisra csökkentse. A javaslat kimondja a biztosítási jogviszony megszűnését követő keresőképtelenség esetén járó, vagyis a passzív táppénz eltörlését, továbbá rendezi azt, hogy a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhessenek. A cél, hogy a betegek minél előbb igénybe tudják venni az orvosi ellátást, és hamarabb visszanyerjék egészségüket, munkavégzési képességüket. Nagyon fontos ennek a pár mondatnak a lényegét nem torzítva, hanem amit a mondatok kifejeznek, értelmezni és alkalmazni.

Ebben az úgynevezett törvénymódosító javaslatban feltétlenül szerepel 9 meglévő törvénynek a módosítása is. Nem utolsósorban úgy nevezném ezt legszívesebben - mindezekkel együtt, amit elmondtam -, hogy ez nem salátatörvény, hanem törvényi sorvezető. Ez a törvényi sorvezetés az, amire ennek az országnak különösen szüksége van az egészségügy területén és az egészségügyben értendő összes társuló, csatlakozó feladatok megoldásához.

Ebben benne foglaltatik az is, hogy szükséges tisztázni néhány fogalmat, az alapfogalomnak majdnem azt mondanám, hogy embervédelem; az embervédelemhez szóló összes többi javaslati tétel mindenképpen támaszkodik a minősítésekre. A minősítésekkel óriási gondok voltak. Tudjuk nagyon jól, akár a szakmai minősítésekről beszélünk, akár egyéb minősítésekről, mindenképpen számos probléma halmozódott fel, és természetesen a gazdaság, a világgazdaság szabta meg sokszor a klisézést is; amit megkövetelt az Uniótól, megköveteli az Unió tőlünk is. Ez a klisézés egyik tipikus formája a betegségek nemzetközi osztályozására épített, lebontott OEP-finanszírozás. Világosan tudjuk, hogy ha valaki ezt a BNO-t elolvassa, és ha abból akar nem tapasztalt, sokoldalú orvosként, szakorvosként, klinikusként vagy kórházi orvosként következtetéseket levonni és minősíteni, akkor a legnagyobb bajban van. Ezért alakultak ki ezek az uniformizáló, tipizáló minősítések is, aminek az a lényege sajnálatos módon, hogy a pénz aszerint megy, hogy hogyan minősítenek. Voltak olyan kórházak, még klinikák is, ahol ezeket célszerűen ki is oktatták, hogy hogyan kell a legmagasabb finanszírozási részesedésben részesíteni azt az intézményt vagy azt az orvost vagy azt a szakrendelőt s a többi.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A másik dolog: az úgynevezett betegutakat próbálja, és nemcsak próbálja, hanem szabályozza ez a rendkívül fontos sorvezető.

Életpályák: az életpályákról, a szakmai életpályákról majdnem megfeledkeztünk. Hosszú időn keresztül óriási gondokat jelentettek az életpályák, a szakmában dolgozó és tiszteletre méltó kiválóságokkal együtt is; és most fejezem ki innen, a parlamentből is, hogy tisztelet és megbecsülés azoknak az orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak, dolgozóknak, akik ebben a nagyon viharos elmúlt néhány évtizedben helytálltak. Mindenütt vannak problémák, gondok, vannak olyanok, akik nem érdemlik meg ezt a dicséretet, de mindenképpen elismeréssel kell szólnom róluk, mert nélkülük nem lennénk itt sem.

A harmadik rendkívül fontos kérdés, és erre szeretném felhívni a figyelmet, a köz- és egyéni felelősségek összekapcsolása a lehetőségekkel. Régi mondásunk, hogy a vágyak, a képességek és a lehetőségek közötti arányosság és harmónia dönti el azt, hogy valami sikeres, eredményes vagy megfelelő, harmonikus, embert szolgáló, vagy nem. Nyilvánvaló az is, hogy óriási gondok voltak és vannak annak a felismerési sornak az alkalmazásában, ami úgy szól, hogy esélyegyenlőség, esélyközeliség, esélyelérhetőség. Ennek a három fogalomnak megint csak komoly tartalma van, és ebben a sorvezetőben erre választ kapunk, vagy legalábbis lehetőséget. Ezt a sorvezetőt erre lehet használni. Ezzel szemben van megint egy hármas fogalomkör, a kockázatok felismerése, a kockázatok kezelése, a kockázatok és esélyek arányának a befolyásolása. Ezen múlik sok minden.

(13.40)

Az egész orvoslási praxisban az emberek panaszaitól a tünetté minősítésén keresztül a gyógyításig, diagnosztikán keresztül a gyógyításon és rehabilitáláson és utókezeléseken, gondozásokon keresztül mindenütt alapvető kérdés: felismerjük azt, hogy mi az a normál változás, amit meg kell őrizni, vagy mi az a normál kapacitás, és mi az, amit nem szabad tönkretennünk iatrogéniával, orvosi ártalommal, egészségügyi ártalommal, ami működőképes lenne. De ha nem ismerjük föl, nem is gondoljuk, hogy ezt nekünk ki kell és ki lehet használni.

Itt van a lényeg, a mi orvoslásunk világviszonylatban probléma, csak máshol jobban fedik el, és a biztosítók jobban tenyerelik le ezeket a dolgokat. Az a lényeg, hogy én meg tudjam mondani egy idősödő embernél is, hogy mi az, ami benne normál változatként zajlik, és azt nem gyógyítanom kell, hanem azt föl kell használnom ahhoz, hogy a viszont hozzá kapcsolódó kórosságokat, kóros folyamatokat fölismerve próbáljam a kettőt együtt sajátosan egyensúlyba hozni. Ez sajnos hiányzik, kellőképpen nem alakult ki legalábbis a szakmai tudatunkban, a szakmai képesítéseinkben, és a szakmai munkánkban sem érvényesül megfelelőképpen.

Valódi paradigmaváltáshoz érkeztünk, ez egyértelmű, de erre szükség is volt és van. Azt kell mondjuk, hogy ennek a sorvezetőnek a paradigmaváltó kérdésekkel van valamiféle mondanivalója. Mégpedig az a tény, hogy az előző fogalmak felülvizsgálatával és az új fogalmak bevezetésével komolyabban tudunk foglalkozni ennek a segítségével. Rengeteg ilyen paradigmaváltó fogalom van, ezek közé tartozik az egész időskérdés, és ebből a szempontból ennek a sorvezetőnek a menetében többször is fölvetettem és fölvetettük, hogy az idősödésből származó magyarországi demográfiai jellegzetességek és az idősödéssel velejáró esélykockázati arányoknak a változásában, sem igazán a megelőzésben, sem igazán az ellátásban, a diagnosztikában, az utógondozásban, kezelésben, ellátásban nincs meg az a súlyozott szerepe.

Nyilvánvaló, hogy a fiatalság, az egészség mindenáron mindig végig az egész életúton meghatározó, de az idősödés folyamatainak a figyelembe nem vétele vagy nem megfelelő figyelembevétele súlyos következményekkel jár. Hiszen tudjuk, hogy az élet utolsó negyede, harmada az, amelyik a legnagyobb egészségügyi ellátási, költséges gyógyszer- és gyógyeszköz- és nem utolsósorban diagnosztikai követelménnyel járna. Ezzel szemben mi történik, sajnos, és erre fölhívom a figyelmet mindannyiunk számára, hogy igenis a geriátria, az öregellátás nem egyenlő krónikus betegellátással vagy krónikus gondozással. Az része kell hogy legyen annak a folyamatláncnak, amelyikben mi az egész egészségügyet, az egész népegészségügyet, az egész rehabilitálást, az egész utógondozást, gondoskodást természetszerűen elhelyezzük. Ez egy folyamatlánc. Ebben a folyamatláncban tehát nyilvánvalóan nagyon fontos ennek a néhány gondolatnak a befogadása.

Nyilvánvaló az is, hogy sajnálatos módon bizalomválság is kialakult. Tehát az egészségüggyel kapcsolatosan és az egészségügyben, az orvos-beteg kapcsolatban, az egészségügyi intézmény és a mindennapi ember viszonyában bizalomválság kialakult. A bizalomválságnak számos oka van, ezt most nem tárgyalhatjuk, de erre figyelemmel kell lennünk. És akkor, amikor az emberek, a mindennapi ember menekül a reklámok óriási özönében, tájékozatlanul és bizonytalanul orientálódik arra, hogy bármit, fűben-fában orvosságot meg egyéb kuruzslásokat is meg egyéb, súlyos problémákat okozó dolgokhoz meneküljön, akkor a Godot-ra váró mindennapi embernél természetszerűen sokkal nagyobb költségek igényével a meglévő gyógyszerelés, a meglévő, tudományosan kialakított gyógyszeres gyógyterápiáknak a mellőzése következik be, amiből halmazatban jönnek a problémák.

Tehát vannak ilyen nagyon egyszerű dolgok is, amire nekünk nagyon komolyan oda kell figyelnünk, hogy lényegében ennek a sorvezetőnek sorvezető jellege maradjon addig, amíg ezt föl nem töltjük az elhangzó javaslatokkal, gondolatokkal, tapasztalatokkal, konzultációs eredményekkel, amíg egy hatásképes, hatékony, megfelelő, valódi törvénnyé nem alakítjuk.

Befejezésképpen hadd mondjam el ezt a kis idézetet, Van Boerhaave holland orvos több mint 200 évvel ezelőtt mondta - mi a cél? A cél - nagyon egyszerűen fogalmazta - fenntartani a töretlen egészséget, a lelki egészséget, a szellem élénkségét, és nem utolsósorban megtartani ezt a végső öregségig, amikor a test és a lélek békében elbúcsúzik egymástól.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu