PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Külön köszönöm Szócska államtitkár úrnak a kiegészítő megjegyzését, illetve a kiegészítését az idősödéssel kapcsolatosan. Egy másik témához szeretnék pár gondolatot fűzni, mégpedig ahhoz, hogy a tájékoztatási rendszerünk és szervezettségünk sajnálatos módon gyengélkedik, igazán ki sem alakult, de most az új feltételekhez igazodóan pedig különösen fontosnak érzem. Történetesen az evidence-based medicine-re külön tekintettel kell lennünk akkor, tehát a tudományosan alapozott dolgok megjelenítésére a médiában. A kereskedelmi médiumoknál sajnos ezt nehezen tudjuk elérni, de legalább a nem kereskedelmi médiumokban ez a követelmény, hogy úgy mondjam, benne kellene hogy legyen. Ebben elő kell segítenünk a médiumokat, a közmédiumokat, mert rengeteg tévely, rengeteg dilettantizmus és nagyon sok hibás közvetítés történik. Tehát a médián belüli evidence-based medicine követelményt mindenképpen valamiképpen érvényesítenünk kell.
A másik dolog, hogy a közvéleménynek, a mindennapi szakmának egyaránt fontos, hogy tudjuk azt, és mindinkább erre törekednünk is kell, hogy a velünk nagyon szoros és az általunk képviselt intézményekben, akár az Egészségügyi Világszervezetben, akár az európai uniós megfelelő intézményekben és az ENSZ-ben a megfelelő szinteken tudjuk azt és lássák azt a mindennapi emberek, valami külön csatornát kellene erre biztosítani, tájékoztatást, hogy kik vannak tőlünk delegálva, milyen feladatokhoz, milyen programokhoz kik vannak delegálva részünkről. Ez egy nagyon fontos tájékoztatási igény lenne. Gondolom, hogy majd erre is sor fog kerülni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés