DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én csak szeretném megerősíteni, és még egy érvet odatenni a Göndör István képviselőtársam által elmondottakhoz.

A mindennapi kommunikációban ez a szégyenteljes alkotmánymódosítás, illetve ennek hatása, ami a szerzett jogok megvonásáról szól, a szolgálati nyugdíjasokat érinti. A szolgálati nyugdíjasokkal folytatott egyeztetést a kormány. A szolgálati nyugdíjasok szervezik most az érdekvédelmüket a szerzett jogok védelme érdekében, de azért azt önöknek, kormánypárti képviselőknek tudniuk kell, hogy másokat is komoly aggodalommal tölt el az, hogy őket milyen módon érinti majd ez az alkotmánymódosítás, illetve ez a felhatalmazás, amit önök az alkotmánymódosításban adtak.

És nagyon helyes, hogy képviselőtársam ennél a szakmai törvénynél rámutatott erre a kérdésre, mert volt idő, amikor én a kormányban feleltem a katasztrófavédelemért, és ehhez szorosan kapcsoló terület volt ezeknek a biztonsági kérdéseknek a korrekt irányítása.

És jól emlékszem arra, milyen fontos szempont volt az, hogy azok az emberek, akikre fontos döntések vannak rábízva, mondjuk, az atomerőműben, mentálisan stabilak legyenek, stabil helyzetben legyenek, hogy biztonságban érezzék magukat, hogy a családjuk is biztos legyen abban, hogy ha ma van kenyerük, akkor lesz holnap is. Úgyhogy azt szeretném kérni azoktól, akik tehetnek ennek érdekében, hogy ezt a szempontot ne felejtsék el, és legyenek szívesek világos és egyértelmű, megnyugtató és határozott kormánydöntéseket kommunikálni az érintettek felé.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu