DR. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációm aktualitását az adja, hogy
Szeged megyei jogú város közgyűlése egyhangú döntéssel úgy döntött, hogy
él az önkormányzati törvényben rögzített felterjesztési jogával, és
hivatalosan kezdeményezi a Magyar Köztársaság kormányánál, hogy az
elkészült M43-as autópálya szegedi elkerülő szakaszán - az eddigi
gyakorlatnak megfelelően - vezesse be a díjmentességet.
Nagyon röviden a történetről. Románia és Bulgária 2007-es európai uniós
csatlakozása után többszörösére nőtt a Szegeden és a térségen átzúduló
tranzitforgalom, ezért az elmúlt években számunkra Szegeden és a
régióban a legfontosabb infrastruktúra-fejlesztési beruházás volt az
M43-as autópálya megépítése. Óriási eredményként és sikerként értük el
azt, hogy a 2007-től megnyíló európai uniós fejlesztési források, az Új
Magyarország fejlesztési terv közlekedési operatív programján belül az
első nagyberuházás az M43-as autópálya, aminek az építése meg tudott
kezdődni, és 2011 áprilisában, a szokásos néhány hónapos csúszás után
átadásra került ez az autópálya az új északi Móra Ferenc Tisza-híddal
egészen Makóig. Tehát örömmel tapasztalhattuk, hogy Szeged megszabadult
attól a meglehetősen nehezen elviselhető tranzitforgalomtól, ami a város
valamennyi fő közlekedési útvonalát érintette.
Már az autópálya átadása előtt jeleztem a minisztériumnak, hogy baj lesz
abból, hogyha az az elkerülő útszakasz, amely az M5-ös autópályától a
47-es útig, vagyis a hódmezővásárhelyi főútig tart, ez a néhány
kilométer is fizetős szakasz lesz. Azt kértem, hogy a szabályzókat
változtassák meg úgy, hogy lényegében ugyanaz a szabály vonatkozzon
ránk, mint korábban minden autópálya-építésnél, mint az M5-ösnél
Kecskemétnél vagy pedig az M7-es autópálya esetében a székesfehérvári
elkerülő szakasznál, vagyis hogy Magyarországon minden, a nagyvárosoknál
elkerülő útként is működő autópálya-szakasz nem tartozott a matricás
rendszerbe.
Megkaptam a tisztelt minisztérium válaszát. A minisztérium válasza úgy
szólt, hogy a kormány nem tervezi újabb díjmentes szakaszok bevezetését a
magyar gyorsforgalmi vagy pedig autópálya-építések után, és azt
jelezték nekem, hogy 2013-tól tervezi a kormány a jelenlegi matricás
rendszerről az átállást a sokkal igazságosabbnak vélt, valójában az
úthasználat alapján lévő fizetési rendszerre.
Mi Szegeden és Csongrád megyében - hiszen nemcsak a szegedi közgyűlés,
de a Csongrád megyei közgyűlés is egyhangúlag szavazott az M43-as
díjfizetés alóli kivonása mellett - azt szeretnénk jelezni, hogy
egyrészt nem ismerjük még ezt a 2013-tól bevezetendő új rendszert, nem
tudjuk, hogy jó-e vagy nem jó. Két dolgot egészen biztosan tudunk:
egyrészt, hogy ezt a problémát nem oldja meg, másrészt pedig 2013 még
legalább másfél esztendő; tehát mindenképpen szeretnénk kérni, hogy erre
a szakaszra is az vonatkozzon, ami eddig szabályként vonatkozott
Magyarországon minden elkészült autópálya-építés után.
(14.50)
Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy tervezi-e a kormány az
M43-as autópálya szegedi elkerülő szakaszának ingyenessé tételét. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés