DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: (Dr. Gaudi-Nagy Tamás a felszólalás időtartama alatt maga előtt tartja az említett feliratú táblát.)
Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, ismételten csak megerősíteni
tudom, hogy konkrét ügyben majd az ügy befejezése után, a bíróság
döntése alapján lehet arról állást foglalni, hogy az ügyészség helyesen
képviselte-e a vádat vagy sem, és akkor sem abból a szempontból, hogy az
politikai vagy kényes-e, mert ezt a fogalmat - még egyszer mondom - mi
nem ismerjük.

De még egy dolgot hadd hozzak itt fel, amely nem a konkrét ügyekre
vonatkozik. Ezt is említettem jó múltkorában, hogy az ügyészséggel
szemben milliárdos kártérítési perek indultak az elmúlt években azért,
hogy esetleg törvénytelenül képviselte a vádat vagy nyomozott. Ezek
töredékét sem ítélte meg a bíróság, úgyhogy ebből is azt a
következtetést vonhatjuk le, hogy az ügyészség törvényesen, szakszerűen
és eredményesen dolgozik.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu