DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház!
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A költségvetési,
gazdasági, környezetvédelmi, házszabályi aspektusok után én egy másfajta
aspektust szeretnék felvetni. Nagyon érdekfeszítő volt a vita, ami
eddig zajlott, de azt gondolom, hogy egyéb kérdésekre is választ kell
kapni ennek az ügyletnek a kapcsán.
Azt világosan látjuk, és ki kell jelentenünk, hogy soha nem leszünk
egyforma információmennyiség birtokában, az évek múlásával sem. Ön és a
kormány mindig több információval fog rendelkezni ebben az ügyben, mint
az önök után következő bármelyik más kormány, ezt saját tapasztalatból
is tudom mondani az ilyen típusú nemzetközi szerződés esetén, leginkább
2001-re szeretnék utalni.
Abból indultam ki, ami ebben az országgyűlési határozati javaslatban van
és a hozzácsatolt szerződésben, merthogy szerintem az egész ügylet
megítélése szempontjából ez a fontos, és azon belül is nyilván a
szerződés. Ami engem érdekel - és a miniszter úr majd eldönti, hogy
ezekre a kérdésekre tud-e, lehet-e válaszolni -, az az, hogy magyar
részről kik vettek részt a tárgyalásban és a szövegezésben. Ha ezek a
személyek minisztériumi alkalmazottak voltak, ők milyen típusú
nemzetbiztonsági ellenőrzéssel bírtak? Ha ezek harmadik felek voltak,
akkor ott milyen biztonsági ellenőrzést hajtott végre a megbízó magyar
állam? Azt nyilván nem tudom itt megkérdezni, ha harmadik fél volt, hogy
akkor volt-e közbeszerzés, hiszen tudom, hogy a jogi típusú
megbízásokat kivették a közbeszerzés hatálya alól, ha esetleg valaki
harmadik félnek adták ki, hogy hajtsa végre ezt a tárgyalást, illetve
szövegezést.
A 4. oldalon jelenik meg - tehát a szerződésben, mert a szerződésről
szeretnék beszélni - a vételár; ennek megítélését olyanokra bíznám, akik
a költségvetési bizottságban foglalnak helyet. Engem sokkal jobban
érdekel az utána következő mondat, amely szerint ez a vételár ugye
euróban fizetendő, beszámítástól mentesen, ideértve többek között
bármilyen jutalékot, banki díjat és egyéb hasonló díjakat, költségeket,
illetve kiadásokat; engem ezek a sorok érdekelnének. Nyilvánvalóan ön
azt mondta, hogy mindent idehoznak a parlament elé, mindent meg lehet
tudni. Akkor én szeretném megtudni, hogy milyen jutalékról, milyen banki
díjakról, milyen egyéb hasonló díjakról, költségekről, illetve
kiadásokról van szó. Nyilvánvalóan vannak olyan költségek, amelyeket ön
most nem tud megmondani, de 2011. december 31-éig ezt önök meg kell hogy
tudják mondani. Azt gondolom, hogy ezeket feltétlenül az
Országgyűlésnek meg kell mondani, mert az egy nagyon korrekt dolog, hogy
ön azt mondja, hogy a vételárat idehozza, de a részletek mégiscsak
ennél, azt gondolom - számomra legalábbis -, izgalmasabbak.
A következő pont - és itt a szerződés kapcsán, amit önök csatoltak - a
titoktartási rész, erről szeretnék beszélni. Azt csak szeretném mondani,
hogy a magyar terminológiában - de nyilván ez a fordítás kapcsán
alakult ki - bizalmas információkat bizalmasan lehet kezelni, szigorúan
bizalmas információkat lehet szigorúan bizalmasan kezelni, de ez egy
lényegtelen dolog. Ön azt mondta, hogy valamennyi információt ide
letesznek az Országgyűlés elé. Nyilvánvalóan ennek a szerződésnek maga a
tárgyalási metódus, a tárgyalás egyes szakaszai, az ott elkészült
papírok nem alkotják a részét, nyilván majd az átadás-átvétel, mármint a
kormányváltáskori átadás-átvétel részét fogják képezni. Azt szeretném
megkérdezni, hogy ha lényegében nyilvános a teljes szerződés, akkor
mégis milyen bizalmas információk vannak, amit szigorúan bizalmasan kell
kezelni. Ezt mindenképp tudni kell, merthogy egyébként meg némi
ellentmondás lenne abban, amit ön mond, és ami a szerződésben található.
Azt gondolom, hogy itt viszont már - mondhatnám azt, hogy tapasztalatom
van - a 14.6. pontban, mármint a szerződés 14.6. pontjában azt írják,
hogy a szerződés több példányban kerül aláírásra, angol, orosz és magyar
nyelven, amelyek mindegyike eredetinek tekintendő, és amelyek
együttesen alkotnak egy okiratot. Akkor szeretném megkérdezni, hogy
miért nem csatolták hozzá az angol és az orosz változatot ehhez az
országgyűlési határozathoz, ráadásul utána úgy folytatódik a mondat,
hogy "tekintet nélkül arra, hogy a szerződést bármely más nyelvre is
lefordítják, kizárólag a szerződés angol nyelvű változata a jogilag
kötelező érvényű szöveg".
Ezt azért szeretném felvetni, mert én már találkoztam egy Orbán-kormány
által kötött olyan szerződéssel, ahol angol és magyar nyelvű szerződés
volt, és a két szerződés nem ugyanazt tartalmazta. Tehát nagyon nagyra
értékelném, ha a miniszter úr, akinek nyilván rendelkezésére kell hogy
álljon az orosz nyelvű példány és az angol nyelvű példány, ha máshogy
nem, valamilyen módon eljuttatná az Országgyűléshez azért, hogy az
megtekinthető legyen, legalábbis azok számára, akiket ez érdekel.
(0.00)
Nyilvánvalóan megvan arra is a magyarázat, hogy miért az angol jogot
választották ebben az ügyben irányadónak, és nyilván ennek az angol
jognak Magyarországon megvannak az ezzel kapcsolatos jeles szakértői,
akik ebben segítséget tudnak nyújtani a minisztériumban.
Azt is szeretném megtudni, hiszen a szerződésből nagyon korrekten
kiderül, hogy az Unicredit Bank az, amelyik ezt a tranzakciót
kivitelezi, hogy milyen alapon lett ez a bank kiválasztva. És nyilván
lehet, hogy itt információhiánnyal küzdök, de szeretném tudni: mi volt
annak a konkrét indoka, hogy ez a bank kapta meg ezt a tranzakciós
lehetőséget, és nagyon fontos az, hogy mi az a banki jutalék, ami mihez
van kötve? Ha a vételárhoz van kötve, akkor már el kell gondolkodni,
hogy itt csak úgy önkényesen választotta valaki ezt a bankot, vagy
lehet, hogy kellett volna másfajta lépéseket is tenni, akár
közbeszereztetni azt, hogy ki az a bank, aki ezeket a feltételeket vagy
az önök által meghatározott feltételeket tudja vállalni.
Végül vissza szeretnék térni ahhoz a részhez, ahol a titoktartás és a
bizalmas információk ügye van. Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e az
Országgyűlésnek ön szerint olyan szerve, amely az idekapcsolódó, tehát a
titoktartás alá tartozó információkat megismerheti. Mert úgy gondolom,
hogy egyébként van, ez az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Mert
ha van olyan információ, amely ön szerint ez alá a passzus alá
tartozik, akkor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságával alapos
felkészülés után nyilván ezt meg lehet osztani.
Végül azt azért szeretném elmondani, hogy nyilvánvalóan hosszasan
vitatkozunk sok minden kérdésről, környezetvédelem, gazdaságosság,
mindenki a maga szempontjait érvényesíti. Afelől nekem nincsen kétségem,
hogy ezt az országgyűlési határozati javaslatot a jelen lévő vagy majd
akkor jelen lévő kormánypárti képviselők meg fogják szavazni. Tehát
efelől egy pillanatnyi kételyem nincs. Most nem, mert elég kevesen
vannak, de amikor odaér a parlament, hogy erről szavazás lesz, akkor ezt
nyilvánvalóan meg fogják tenni.
Azt még akár gesztusnak is vehetjük, hogy úgy döntött a magyar kormány,
illetve a minisztérium, hogy ezt idehozza, szépen átad információkat,
amivel néhányan úgy érezhetik, hogy akkor ők maguk is minél több
információ birtokába jutnak ennek az ügynek a kapcsán. Ugyanakkor úgy
érzem, hogy azért az itt felvetett kérdéseket akár ebben a parlamenti
vitában, akár egy bizottsági meghallgatáson is, mondjuk, a
nemzetbiztonsági részét... - hiszen itt oly sokan elmondták már a mai
napon, hogy az energiabiztonság meg a nemzetbiztonság, meg úgy a
nemzetbiztonság. Az Országgyűlésnek van erre egy bizottsága, ahol nagyon
sok szeretettel látom a miniszter urat, ha ennek a tranzakciónak
egyébként ezt az oldalát kívánja elmondani. Amúgy is lassan aktuális
lesz, hogy energiabiztonsági kérdésekben valaki eljöjjön a kormányból a
nemzetbiztonsági bizottsághoz, hiszen most beszélünk a MOL-ról, de ott
van Paks kérdése, ami szintén nagyon fontos nemzetbiztonsági kérdés.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Úgyhogy ezekre a kérdésekre szeretnék megnyugtató választ kapni
nemzetbiztonsági szempontból, azzal együtt, hogy változatlanul azt
gondolom, hogy ön mindig több információ birtokában lesz, mint az itt
ülő bármelyik képviselő, vagy legalábbis feltételezem. Éppen ezért
ezekben a kérdésekben a döntésért - nagyon udvarias és kedves, hogy
idehozza a parlament elé, de azt gondolom, hogy ez nyilván végső soron
egy kormánydöntés - a kormánynak kell vállalnia, illetve ha a
kormánypártok megszavazzák, a kormánypárti képviselőknek a felelősséget
ezért a döntésért rövid, közép- és hosszú távon is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés