HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A
törvényjavaslat vitájában a képviselőtársaimmal próbáltunk élénken és
érdemben részt venni, 16 módosító indítványt terjesztettünk a Ház elé,
amelynek alapvető mondanivalója az volt, hogy egyrészt a fejlesztés
fogalmának a tisztázását próbáljuk a törvényjavaslatban megtenni. Nagyon
sok helyen szerepelt ez a szó, hogy fejlesztés, és próbáltuk volna ezt a
dolgot pontosítani. Rákérdeztünk az előterjesztőknél, hogy konkrétan
mire is gondol itt az előterjesztő, meddig terjedhet e fogalom
értelmezése a világörökségi területeken, a világörökségi helyszíneken,
illetve azoknak a várományos területein.

A másik az volt, hogy úgy tapasztaljuk, hogy éppen azért, mert vannak
olyan "fejlesztések" - most ezt nagyon szigorúan idézőjelben mondom -,
amelyekről mondhatjuk, hogy nemkívánatosak ezeken a területeken, és úgy
látjuk, hogy ezek meg is tudnak valósulni, hogy erre az Étv., illetve a
kulturális örökség védelméről szóló törvény korlátozásai, tiltásai
valószínűleg nem elegendőek, hiszen - mondom - fizikális valóságukban
megjelennek ezeken a területeken ezek a bizonyos építmények vagy
beruházások, ezért további korlátozásokat, további tilalmakat próbáljunk
beépíteni a törvényjavaslatba, például úgy, hogy a kultúráért felelős
miniszter kezébe teszünk olyan jogosítványokat, amelyek segítenék
ezeknek a, mondjuk így, "fejlesztéseknek" az elbírálását, illetve adott
esetben az elutasítását. Megmondom őszintén, a vitában már majdhogynem
meg is győztek a kormánypárti képviselőtársaim, hagytam magam, vagy
mondhatjuk így, hagytuk magunkat áltatni, elaltatni, és arra gondoltunk,
hogy valóban talán mindig rémeket látunk, talán foglalkozási ártalom,
hogy ellenzéki képviselőként mindig olyanokat látunk, oda is ördögöt
képzelünk, ahol nincs is, és ennek alapján aztán a módosító
indítványaink leszavazása ellenére egyéb módosító indítványokat
megszavaztunk, és erre is készülünk, hogy a teljes törvényjavaslatot
megszavazzuk itt a Ház előtt.

No, így készültem erre a záróvitára is, ezzel a rendkívül békés
lelkülettel, amikor is kézhez vettem a szakmai kamarám által kiküldött
ilyen közlönyszerű újságot, amiben is az I. kerület Várnegyedére
vonatkozó fejlesztési koncepció van. (Felmutatja az Építész című újságot.)
Ezt mindenkinek szívesen ajánlom olvasásra. Röviden: a képeken azt
lehet látni, hogy a Várnegyednek azon területei, ahol egyelőre még
parkolók vagy parkok vannak, adott esetben szoborhelyek vannak, így
például a Sándor-palotával szemközti zöldsáv, ahol Görgey Artúr szobra
áll jelenleg, illetve zászlók, illetve a Lánchíd budai hídfője teljes
egészében rendkívül intenzíven be fog épülni.

Kérem tisztelettel, tessék nekem már megmondani, hogy hol van itt a
világörökség védelme ebben a koncepcióban, ebben a fejlesztési
koncepcióban?! Én el tudom képzelni, hogy ez csak egy ötlet, de mivel az
önkormányzat volt a megrendelője az újság szerint, gondolom, nem úgy
dolgozik az építész, hogy nem kéri ki előzetesen a megrendelő igényeit,
nem méri fel, nem kéri ki a véleményét, s a többi. Nem azt mondom, hogy
nyilvánvalóan az I. kerületi önkormányzat mondta tollba, hiszen amikor
megkérdeztem a helyi képviselőnket, hogy vajon erről történt-e szavazás a
szakmai bizottságban, ő erről nem tudott. Ő is meglepődve tapasztalta
egy építész rokona által elküldött újságban, hogy mi szerepel.

(19.20)

Szóval, röviden a következőt szeretném mondani: ha ezt a törvényt
megszavazzuk, elfogadja a Ház, akkor igen-igen sok dolga lesz a szakmai
bizottságoknak, a kultúráért felelős miniszternek, mert kérem
tisztelettel, azok a bizonyos "fejlesztések", amiről az előbb beszéltem,
kérem tisztelettel, kézzel fogható közelségben lévő veszélyek, nem
légből kapott dolgok, hanem itt vannak előttünk. Azt el tudom képzelni,
hogy adott esetben ezekért a területekért, mondjuk, az I. kerületi
önkormányzat nagyon sok pénzt kaphat, de hát azért a pénz oltárán
mindent nem lehet feláldozni.

Ez a bizonyos terület azért lett a világörökség része, mert olyan
gyönyörű látvány, olyan gyönyörű látvánnyal gazdagítja a budapesti
városképet, amely egyedülálló, egyetemes, kiemelkedő érték. Ne hagyjuk,
hogy lerombolják bizonyos fejlesztői érdekek, és ne hagyjuk, hogy
egy-egy önkormányzat - azért, mert mondjuk, pénzszűkében van -
feláldozza ezen gyönyörű értéket a pénz oltárán, mondjuk ki.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu